A McLaren 2021-től Mercedes motorokkal folytathatja?

A wokingi istálló nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a 2021-es szezont egy új motorpartnerrel kezdje meg, de jelenleg elégedettek azzal, amit a Renault nyújt számukra és kiváló a kapcsolatuk.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren az elmúlt években a legtöbb alkalommal csak nagyon gyenge eredményeket tudott felmutatni, noha az egyik legnagyobb múlttal rendelkező istállóról beszélünk, mely egyúttal az egyik legeredményesebb is a Ferrari, valamint a Williams társaságában. A Hondával való kapcsolat nagyon nem működött, és közben majdnem az összes szponzor elhagyta őket.

Még több F1 hír:

A britek szerződést bontottak a japánokkal, akik azóta már a Toro Rossóval és a Red Bullal dolgoznak együtt. A Mercedes és a Ferrari nem adott erőforrást a McLarennek, így csak a Renault maradt, egyetlen opcióként, bár Zak Brown, a márka első embere végig tagadta, hogy az olaszokkal tárgyaltak volna. Nyilvánvalóan kissé furcsa lett volna az ősi rivális motorjait használniuk, akik az autógyártásban is ellenfelek.

A McLaren és a Renault kapcsolata eddig igen jónak tűnik, olyannyira, hogy a britek verik a franciákat, ugyanazzal az egységgel. Nagy csata várható közöttük a konstruktőri 4. helyért, miközben mindketten körülbelül 250 millió euróból gazdálkodnak. De mi lesz 2021-től, a nagy szabályváltozások beléptekor? Ez akár azt is hozhatja, hogy a McLaren visszavált a Mercedesre.

„Jelenleg nem rohanunk a kérdést illetően, és nagyon elégedettek vagyunk a Renault-val kötöttünk partnerségünkkel. Nagyon biztató látni a fejlődést a nevük mellett. A tavalyi évhez képest megtettek néhány lépést előre, és ez a folyamat jelenleg is tart. Szóval ez tényleg biztató.” - mondta Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke.

„Néhány héttel ezelőtt tájékoztatást adtak arról, hogy folyamatosan fejlesztik a létesítményeiket, így nem okoznak fejfájást számunkra, miközben szorosan együttműködünk velük a motor installációja kapcsán. Szóval nagyon elégedett vagyok, ahogy ez működik. Nagyszerű beszélgetéseink vannak a Renault vezető szakembereivel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg az interjú közbeni beszólás óta nem beszél Magnussennel
Következő cikk Hamilton volt a kulcsszereplő a Vodafone történelmi pillanatánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország