A maximumra tekerik a Mercedes-motorokat, hogy megállítsák a Red Bullt?

A hírek szerint a csillagosok úgy döntöttek, hogy megpróbálnak mindent kisajtolni az erőforrásukból, mivel aerodinamikai fejlesztéseik már nem nagyon lesznek. Emellett egyre valószínűbb az is, hogy Lewis Hamiltonnál is érkezik majd egy negyedik hajtóegység.

Lewis Hamilton, Mercedes W12 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B collide

Lewis Hamilton, Mercedes W12 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B collide

Jerry Andre / Motorsport Images

Ugyan a W12-es fejlesztésével már végeztek a Mercedesnél, mégsem akarnak lemondani Hamilton és a csapat nyolcadik bajnoki címéről. Eközben a Red Bullnál talán még várhatóak apróbb módosítások az RB16B esetében.

Max Verstappen öt ponttal vezeti jelenleg a bajnokságot, de Szocsiban három rajthelyes büntetése lesz, miután Monzában ütközött Hamiltonnal. A legutóbbi helyszín egyébként inkább a Mercedes felségterülete volt, de ezt nem tudták kihasználni.

Még több F1 hír:

Brackley-ben pedig jól tudják, hogy ez az év az eddigi legnehezebb, mióta elindult a hibrid éra 2014-ben. Hamilton tapasztalata ugyan sokat érhet, de a vélekedés szerint mégis a Red Bullnak van valamivel jobb csomagja összességében.

Ez tehát azt jelenti, hogy a Mercedesnek az erősségére, vagyis a motorra kell fókuszálnia. Elvileg még az sem dőlt el, hogy Hamiltonnál lesz-e egyáltalán negyedik motor, de ha minden lehetőséget ki akarnak használni, akkor talán kénytelenek lesznek bevetni egy friss hajtóegységet, amelyből aztán mindent kihozhatnak.

A hírek szerint most a brixworth-i tesztpadon éppen azt nézik, hogy mennyire tudják felemelni a turbónyomást, hogy a Honda kerüljön az üldöző szerepébe, mindezt ráadásul olyan áron, hogy akár a megbízhatóság is a határon táncolhat majd.

 

A Mercedes tehát kockáztathat azzal, hogy minden apróságot a végletekig csiszolnak azon a motoron, amely segített a McLarennek kilenc év után ismét futamot nyerni.

Hywel Thomas, a csapat motorrészlegének vezetője meg van győződve arról, hogy még van teljesítmény a hajtóegységükben, ha a turbót és a hibrid rendszert is a végletekig viszik el, mindezt anélkül, hogy az jelentősen a megbízhatóság rovására menne.

Szocsi ilyen szempontból pedig érdekes lehet, hiszen ott nagy szükség van a motorerőre, és a Mercedest még nem tudták legyőzni a helyszínen. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a szezon hajráját a pályán zajló csaták mellett a motorok határozzák majd meg, és egyelőre nem lehet tudni, melyik fél játszik okosabban.

A Honda szeretné, ha változnának a motorokra vonatkozó szabályok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Martin Whitmarsh az Aston Martinnal tér vissza a Forma-1-be
Következő cikk Alonso már várja az oroszországi rajtot: „Az első kör mindig érdekes”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország