A második hely is meglehetett volna Leclerc szerint

A monacói pilóta élete harmadik dobogós helyezését érte el ma Le Castellet-ben, a futam után elmondta, mindent kiadott magából, amit lehetett, és az utolsó pár kanyarig úgy érezte, Bottast is elkaphatja.

Charles Leclerc, Ferrari, after Qualifying

Zak Mauger / Motorsport Images

Charles Leclerc Kanada után Franciaországban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Ferrarival, ezzel 13 pontra megközelítve a vb-pontversenyben negyedik helyen álló Max Verstappent. Montrealban egy elég eseménytelen futamot kellett a monacóinak végigautóznia, és a Paul Ricardon sem sok izgalom jutott neki az 53 kör folyamán.

Még több F1 hír:

Miután az első körben kivédekezte Verstappen és Sainz támadásait, csak a verseny végére pörögtek fel számára az események: ekkor egy pályára került bólya miatt virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, és ezek után az előtte autózó Valtteri Bottasnak elkezdtek felhólyagosodni a gumijai. Ezt kihasználva tudott egyre közelebb és közelebb osonni a Mercedes finn pilótájához, majd a verseny végén támadni is őt – végül 9 tizeddel lemaradva végzett a harmadik pozícióban.

„Mindent kiadtam magamból. Nyilvánvalóan a futam első felével vagyok inkább elégedett, a második része inkább a gumik megkíméléséről szólt. A végén eléggé jól feljöttem Valtterire, valószínűleg valami gondja akadt a virtuális biztonsági autó után, sajnos nem volt elég időm megfogni. De összességében remek nap volt, az utolsó méterekig azt hittem, meglesz a második hely.”

Charles Leclerc, Ferrari, and pole man Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Charles Leclerc, Ferrari, and pole man Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A fiatal versenyző tempója egyébként tényleg impresszív volt, sokáig még a leggyorsabb körért járó pluszpontért is versenyben volt Lewis Hamiltonnal egyetemben, azonban a végén ezt  egyikük sem szerezte meg magának mivel megérkezett Vettel, aki az utolsó körökben minden mindegy alapon, amikor már megtehette, még kijött feltetetni a lágy keveréket a csapattal és ha nem is sokkal, de megfutotta a leggyorsabb köridőt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: „Végre megvan az irány, elkezdtünk fejlődni”
Következő cikk A Mercedes szerint nem fair őket hibáztatni az unalom miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország