BRÉKING

A Marussia újabb pontokat szerezne a Forma-1-ben: Ezzel legalább a költségvetés fele meglenne!

A Marussia F1 Team akár még a költségvetésének nagyobb részét is visszaszerezheti, ha még legalább egy, vagy két alkalommal sikerül odaérnie a pontszerző helyek valamelyikére.

Az orosz-brit istálló 2010-ben Virgin néven mutatkozott be a Forma-1-ben. A csapat folyamatosan küszködött a költségekkel, és a HRT példája megmutatta, hogy a kisebb istállók valóban komoly veszélyben vannak.

A Marussia a mezőnyben a legkisebb költségvetés mellett működő csapata, miközben ez a gárda a legkevésbé felszereltebb is. Ennek megfelelően egészen Monacóig csodának kellett volna bekövetkeznie ahhoz, hogy a Marussia pontszerző legyen. A hercegségben azonban semmi sem lehetetlen, és a kieséseknek köszönhetően Jules Bianchi megszerezte csapata első világbajnoki pontjait.

A Marussia sportigazgatója, Graeme Lowdon a brit Autosport kérdésére elmondta, hogy a csapat nemcsak a szerencsének köszönhette ezt a pontszerzést.

„Úgy gondolom, hogy a mutatott fejlődésünk miatt vagyunk most elégedettek. Nagyon jó munkát végeztünk Spanyolországban és sokat tanultunk az autóról. Elértük azt, hogy az autónk gyorsabb legyen, és ez nagyszerű érzés.”

„Függetlenül attól, hogy mi vár ránk Kanadában, biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is fejlődni fogunk. Montreal egy meglehetősen egyedi helyszín, és nincsenek külön forrásaink az autót illetően Kanadára.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Bianchi célja az, hogy megfogják a küszködő és egyelőre pont nélkül álló Saubert.

„Nem akarom azt mondani, hogy minden versenyen képesek vagyunk pontokat szerezni, mert ez nem igaz. Ehelyett azt mondanám, hogy harcban tudunk lenni a Sauberrel. Azt hiszem, nagyon közel vagyunk hozzájuk. Továbbra is keményen kell dolgoznunk és fejlődnünk, hátha meg tudjuk verni őket.”

Ennek természetesen komoly pénzügyi hatásai is lennének. A Marussia tavaly a 10. helyen zárta az évet, közvetlen a rivális és a szintén nulla pontos Caterham előtt. Ez a gárdának tavaly körülbelül 10 millió dollárt hozott a konyhára.

Az első oszlopban szereplő csapatok azok, melyek három év alatt kétszer is a legjobb 10-ben tudnak végezni. Ez esetben a 10. hely 30 millió dolláros extra jutalmat jelentene a csapat számára. Ha pedig a Marussia meg tudná tartani a 9. helyét, akkor ez az extra 50 millió dollárra is módosulhatna.

Lowdon hangsúlyozta, semmit sem bízhatnak a véletlenre, hiszen jól emlékeznek a 2012-es évadzáró Brazil Nagydíjra, amikor is a Caterham az utolsó pillanatokban szerezte meg a jobb helyezést a bajnokságban.

„Semmi sem dőlt el, de ez a pontszerzés segített. Nagyon elégedettek vagyunk a fejlődésünk folyamatával és ez a legfontosabb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton ismét sokkolt a tempójával: meglovagol egy hullámot, ami a címig viheti
Következő cikk McLaren: Lesz ez még jobb is, türelem!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország