BRÉKING

A Marussia nem csak egy társ a Ferrari számára: jöhet Malajzia, a második állomás!

A Ferrari felelős mérnöke hangsúlyozta, a brit kiscsapat fontos partner a számukra, akivel együtt akarnak fejlődni. A Marussia F1 Team versenyzői remélik, simább lesz a második versenyhétvégéjük.

Mattia Binotto, a Ferrari motorért és elektronikáért felelős helyettes mérnöke a következőket mondta az előttük álló kihívásról.

"Egy sikeres debütálás után Melbourne-ben a Maláj Nagydíj egy fontos állomás lesz abban, hogy fejlesszük az együttműködést a Scuderia Ferrari és a Marussia F1 Team között"- mondta a szakember. "Amikor egy új kapcsolat kezdetén vagy, minden nap értékes. Ezernyi módja van annak - nemcsak technikai, hanem emberi -, hogy még inkább elmélyítsd a dolgokat, és ennek következtében mindketten növekedtek. A Scuderia Ferrari számára egy ügyfélcsapat nem egyszerűen egy társ, akit ellátunk technikailag, hanem egyben egy csapat, akivel együtt dolgozunk azért, hogy növekedjünk"- jelentette ki a kapcsolat fontosságára vonatkozóan.

"Ettől ez még értékesebb lesz egy olyan szezonban, mely teljesen új technológiai kihívást prezentál - és ez a helyzet idén is. Banburyben ugyanazt a vágyat és elszántságot tapasztaltuk, mint a mi csapatunkban, és ez újabb ok arra, miért is vagyunk boldogok a választásunk miatt!"- mondta.

Max Chilton az ausztrál futamra pillantott vissza. "Elég pozitív érzésekkel távoztam Melbourne-ből a 2014-es debütálásomra vonatkozóan. El kell simítanunk pár dolgot, hogy jobban menjünk az időmérőn és a versenyen, de biztos vagyok benne, már ezen a hétvégén látni fogjuk a fejlődés első jeleit Malajziában. Meglehetősen bíztató a megbízhatóságunk, és két autóval is adatokat gyűjtöttünk az első futamon, ami segíteni fog a rendszereknél tapasztalt problémák megoldásában"- mondta a brit. "Tehát van pár tényleg nagyon jó jel ebben a szakaszban. Még mindig van előttünk  némi út, hogy képesek legyünk felderíteni az autó igazi teljesítményét, és folyamatosan a pályán kell lennünk, hogy tartsuk a jó irányt. Izgatottan várom, mit fog hozni Malajzia."

Jules Bianchi hasonlóan látja a dolgokat. "Volt pár jó jel számunkra Melbourne-ben, de mellette pár kihívás is, melyek útját állták a fejlődésünknek, ez nyilvánvalóan elég frusztráló. Összességében jó, hogy sikerült szert tenni a maximálisan begyűjthető információra, átvettük őket a mérnökökkel, és igazán hasznos lesz, amit tanultunk belőlük. Ez nem lesz egy könnyű verseny; nagyon más kihívás Melbourne-höz képest."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ron Dennis szerint Magnussen világbajnok lehet
Következő cikk Az F14T gyors a kanyarokban, és több potenciállal bír, mint a korábbi Ferrarik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország