BRÉKING

A Marussia magabiztosan tér vissza Európába

A Marussia F1 Team magabiztosan utazik vissza Európába, és kezdi meg a végleges felkészülést a 2014-es Ausztrál Nagydíjra. Az utolsó tesztnapon nem ment minden simán a csapat számára, de végül minden jóra fordult.

Max Chilton

Attól függetlenül, hogy volt ma néhány apró kérdésünk a technikával, összesen 61 kört tudtunk megtenni a pályán, ami mindenképpen pozitív. A nap végére elégedettek lehettünk és mindez remek módja volt annak, hogy befejezzük a szezon előtti tesztjeinket. Természetesen voltak problémáink a tesztnapok ideje alatt, de a legfontosabb az volt, hogy minden kulcsfontosságú egységet le tudtunk tesztelni.

Úgy érzem, hogy sokat tudtunk fejlődni ezen tesztnapok alatt, noha a kihívás nyilvánvaló. A legfontosabb azonban az, hogy valóban sokat tudtunk előrelépni, és már várjuk az új szezont. Köszönettel tartozom a csapatnak, mely remek munkát végzett.

Egyelőre nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, mivel nem igazán tudom, hogy hol állunk a többiekhez képest. Azt hiszem, ezt csak az időmérőn, vagy a futamon fogjuk tudni. De nagyon optimista vagyok, mert úgy vélem, jó helyzetben leszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből.

John Booth, a Marussia csapatfőnöke

Ez egy nagyon intenzív időszak volt a csapat számára, de azt hiszem, hogy összességben elégedettek lehetünk, még akkor is, ha több kilométert szerettünk volna megtenni. Most már valóban csak az első versenyre kell koncentrálnunk, mivel véget értek a téli tesztek.

Úgy érzem, jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk és sokat hozzunk ki az autónkból. Az utolsó nap sokat tettünk azért, hogy mindezt elmondhassuk, még akkor is, ha nem ment minden simán. Számos programot sikerült ma teljesítenünk, ami fontos volt.

Ez egy nagyon nehéz szezon, de a csapat remek munkát végez és biztos vagyok benne, hogy jól szerepelhetünk idén. Most egy újabb kihívás kezdődik el számunkra, amikor is véglegesítjük a melbourne-i felkészülésünket. A csapat visszatér a főhadiszállásra, és az autónkat újjáépítjük. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a csapat nevében a Scuderia Ferrarinak a technikáért és a segítségekért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: A Mercedes és a Williams felkészültebb, mint mi
Következő cikk Hamilton használt lágyon győzte majdnem le a „szuper-lágyas” Massát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország