BRÉKING

A Marussia egyenlő bánásmódot követel: a Mercedesszel együtt sokat fejlődtek

A Marussia F1 Team ügyvezetője fájlalja, hogy hiába fejlődik sokat a csapata, a pénzosztásnál ezt nem veszik figyelembe. Graeme Lowdon elmondása alapján sok csapat anyagi problémákkal küzd, és mindez elég negatív reklám a sportnak.

Bernie Ecclestone megvonta a 10 millió dolláros pénzdíjat a kicsiktől, és csak az első 10 konstruktőr részesül az év végén szétosztásra kerülő kereskedelmi jogdíjból. A Marussia tavaly az utolsó versenyen bukta el a 10. helyet, ezzel mintegy 35 millió fonttól estek el.

„Történetek keringnek a paddockban, miszerint egyes csapatok anyagi kihívásokkal állnak szemben, ami nem túl jó reklám manapság egy olyan sportnak, melyet olyan sok ember szeret és néz”- mondta Lowdon a Guardiannak.

„Ez indokolatlan nyomás alá helyezi a csapatot. Minden, amit kérünk, egy kis játéktér. Nem kérünk olyan sokat”- jegyezte meg.

„Érintettek voltunk az új Concorde Egyezménnyel kapcsolatos tárgyalásokban, de egy olyan forgatókönyv esetében, melyben nincs Concorde Egyezmény 2-3 évre – és a szabályok nem is mondják ki azt, hogy lennie kellene – semmi sincs, ami hasznot hozna nekünk. Az a probléma a versenyzéssel, hogy a jelenlegi szabályok értelmében előnyre teszel szert a teljesítményben azzal, ha többet költesz. Bizonyos mértékben meg tudod venni a sikert”- mondta a Marussia embere.

„A legtöbb csapat, ha pénzzel rendelkezik, akkor azt el is költi, és ha azt látod, hogy mindenedet elköltöd, de semmit sem kapsz érte, akkor problémáid vannak”- vonta le a konklúziót.

Lowdon arra is felhívta a figyelmet, hogy a rajtrács végén zajló eseményeket kevesen figyelik, pedig a Marussia azon csapatok közé tartozik, melyek a legnagyobb előrelépést érték el tavalyhoz képest.

„Leszámítva a Mercedest, valószínűleg mi tettük meg a legnagyobb lépést a tempó terén. Egy komoly lépést értünk el. Az emberek láthatják, hogy jó munkát végzünk, mindezt rendkívül korlátozott forrásokkal. Ha lenne még pár tized az autónkban, akkor problémát jelentenénk pár igen nagy névnek előttünk, akik már elég régóta a sportban vannak. Minden csapatot egyenlően kellene kezelni. Valamilyen oknál fogva nem ez a helyzet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Marussia kitalálta, a Red Bull tökélyre fejlesztette - videó
Következő cikk Tesztügy: agresszív és szarkasztikus Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország