BRÉKING

A Marussia Abu Dhabiról beszél, a Sauber meg arról, hogy ki akarják csinálni a kicsiket

Graeme Lowdon tegnap beszélt a Marussia F1 Team helyzetéről, és egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy jövő héten ismét a rajtrácson legyenek. A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn közben azt nehezményezi, hogy érzése szerint ki akarják tenni a kicsiket a mezőnyből.

Teljes a felfordulás a Forma-1-ben: a Force India, a Lotus és a Sauber a túlélésért és az alacsonyabb költségekért küzd, míg az élmezőny a motorfejlesztésen vitázik. Utóbbi rájuk is hatással lenne: ha 2016-tól valóban teljesen szabadon lehet fejleszteni, akkor az tetemes drágulást eredményezne az ügyfelek számára - akik már így is nehezen köhögik ki 15-20 millió dolláros cehhet. Ecclestone a csapatokra mutogat, hogy a nagyok mondjanak le pár millióról abból közel egy milliárd dollárból, és ezzel segítsék ki "bajba jutott társaikat".

"Úgy tűnik, az a napirendi pont, hogy az emberek négy-öt név maradását akarják. Ha olyan ötleteket ajánlanak fel nekünk, miszerint használjunk egyéves kasztnit vagy motort, melyek esetleg más specifikációt jelentenek, más szériát, akkor lennie kell ilyen törekvésnek. Nem tudjuk, kihez köthető, de tény, hogy így nem mehet tovább"- idézte Kaltenbornt a BBC. "Nem akarunk így dolgozni és nem is tudunk."

"Minél több ötlet bukkan fel, annál inkább az az érzésünk nekünk hármunknak, hogy esetleg egyesek nem akarják azt, hogy itt legyünk. Esetleg nagyon másmilyenre akarják átváltoztatni a sportot"- fogalmazta meg kételyeit.

A Marussia idő közben csődöt jelentett, nem jöttek befektetők. Mindez pénteken derült ki, amikor a csődbiztos bejelentette a hírt. Vasárnap délután megszólalt az istálló elnöke, aki ehhez képest pozitívan beszélt.

"Nincs olyan érzésem, hogy ne lenne visszaút"- fogalmazott Lowdon élő adásban. "Nagyon is versengés jellemez minket és addig fogunk harcolni, amíg abszolút nincs esély. Jelen pillanatban nagyon is fennáll az esélye annak, hogy versenyezni tudunk 2015-ben és utána - sőt, még Abu Dhabiban is."

//

Post by www.f1-live.hu.

Elmondta, "egy vagy két sarkalatos dolognak kell történni, és ezek nagyon gyorsan megtörténhetnek". "Nagyon nagy az érdeklődés potenciális befektetők részéről, és ha biztosítani tudjuk, hogy kellő alappal rendelkezünk a folytatáshoz, akkor így is fogunk tenni."

Ő sem díjazza az elképzelést, miszerint kevesebb csapat alkossa a mezőnyt. "Iszonyatosan nagy a rajongói bázisunk, és személy szerint nem gondolom, hogy a rajongók kevesebb csapatot akarnak látni; egyáltalán nem látom a lényegét ennek. Szerintem a rajongók azt akarják látni, amint sok csapat versenyez, és valamiféle egyenlőséget, és így a legjobb versenyzők harcolnak kerék-kerék ellen."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valami egészen újjal készül a McLaren Abu Dhabira: Ez már a hibrid McLaren-Honda lesz, Mercedes motorral
Következő cikk Bárki legyen is a bajnok, megérdemli: persze a dupla pont árnyékot vethet rá, mondja a Mercedes főnöke

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország