Pletyka

Stefan GP újratöltve: Stefanovic is bepróbálkozott a Manor megvételével

Több komoly vagy félkomoly vevőjelölt tűnt fel a Manor környékén a csapat csődeljárás alá vonása alatt: ilyen volt Zoran Stefanovic is, aki 2010-ben egyszer már befürdött a csapatindítással. Az a Stefan GP lett volna.

Rio Haryanto, Manor Racing MRT05

Fotót készítette: XPB Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Manor MRT07 livery as MRT05
Manor wind tunnel model car
Manor wind tunnel model car
Manor wind tunnel model car with the team
Esteban Ocon, Manor Racing MRT05

A Manor a 2016-os szezon során nagyon sokáig a tizedik helyen állt a konstruktőrök között, csak Brazíliában bukta el ezt a pozíciót a Sauberrel szemben. Az igazán súlyos anyagi nehézségek ekkor kezdődtek, az utolsó előtti hely ugyanis minden bizonnyal megmentette volna a csapat életét. Januárban már annyira súlyos volt a helyzet, hogy a csapatot csődeljárás alá vonták, és egy hónapot kapott arra, hogy befektetőt találjon.

Ez végül nem jött össze, így a csapat (legalábbis ebben a formában, Manor néven) megszűnt létezni. Viszont többen voltak, akik bepróbálkoztak a csapat megvételével, és időről időre erről ki is szivárogtak különböző információk. Az egyik legérdekesebb potenciális vevőjelölt Zoran Stefanovic volt. Hogy nem emlékeztek rá? Dehogynem. Annak idején, 2009-ben már megpróbálkozott a csapatindítással Stefan GP néven, már meg is vásárolta a Toyota "hátrahagyott" felszerelését (benne a már legyártott 2010-es autóval) akkor azonban a szerb üzletember óhaja az éppen akkoriban kirobbanó gazdasági világválság miatt kútba esett.

Stefanovic most is megpróbálta, ahogy ott volt a lehetséges megmentők között Ricardo Gelael is, akinek fia, Sean a GP2-ben versenyez apja cége, a Jagonya Anyam jóvoltából. Bár a Manor tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick nagyon sokáig reménykedett abban, hogy sikerül befektetőt találni a Manor számára, végül sem Stefanovic, sem Gelael nem tette meg az utolsó szükséges lépéseket, így mindkettejük érdeklődése megmaradt a puhatolózás szintjén. A szimpatikus kiscsapat szerepében tetszelgő Manor pedig dicstelenül távozik a Forma-1-ből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso óriási vagyonnal rendelkezik
Következő cikk A Forma-1-es autók további 6 kg-mal nehezebbek lesznek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország