A Manor F1 Team derűsen látja a jövőjét

A Manor F1 Team derűsen látja a jövőjét

A Manor F1 Team nem esik kétségbe a kihagyott hétvége miatt, és a pozitívumokra koncentrálnak. Malajziában már versenyeznének is.

Roberto Merhi

„Nehéz szezonkezdet, de együtt dolgozunk rajta, hogy felülkerekedjünk a problémákon, már most is a csapat tagjának érzem magam. Olyan mint egy család, és jó látni a csapatszellemet, még akkor is ha többet reméltünk ezen a hétvégén. Nem kérdés, hogy azért jöttünk ide, hogy versenyezhessünk, szóval nehéz elfogadni, hogy még csak ki sem gurulhattunk a garázsból. Viszont azt érzem, hogy így még keményebben dolgozunk majd, hogy a következő versenyeken többet is elérhessünk.”

John Booth (csapatfőnök)

„Olyan hosszú utat tettünk meg hihetetlenül rövid idő alatt, így elég kiábrándító, hogy ki kellett hagynunk az időmérőt. Mindig meg kell találni a pozitívumot az ilyen helyzetekben, és a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy még több munkát kell elvégeznünk, és meg kell küzdenünk a kihívásokkal. Utána jó helyzetben leszünk, és előreléphetünk majd. Ez egy olyan csapat, ami sok nehézséggel szembesült, és ezeket sikerült is legyőznie – gondolok itt az utóbbi pár hónapra, és az azelőtti időkre is. Jó dolgok várnak ránk, és erre koncentrálunk. Most, mindenkinek minden jót kívánok a csapatban. Jelenleg büszkék lehetünk magunkra, hogy egyáltalán eddig eljutottunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők John Booth , Roberto Merhi
Cikk típusa BRÉKING