A Magyar Nagydíj lett 2020 legnézettebb Forma-1-es futama

A 2020-as Forma-1-es szezonban a Magyar Nagydíj érte el a legnagyobb nézettséget a 17 futamból álló versenynaptárban, összesen 103,7 millióan voltak kíváncsiak a versenyre világszerte, ami óriási eredmény hazánk számára.

F1 logo

F1 logo

A mogyoródi F1-es versenypályát üzemeltető cég kiemelte, hogy ez az adat 7 százalékos növekedést jelent a 2019-es nézettséghez képest, ráadásul annak ellenére követték ilyen sokan a magyarországi viadalt, hogy az nem az első volt a koronavírus-járvány miatt később kezdődő idényben, és nem is döntött a világbajnoki címről.

A közlemény szerint a versenynaptárba tavaly bemutatkozó Portugál Nagydíjra 100,5, a bahreini Szahír Nagydíjra 98,1, a Török Nagydíjra pedig 89,1 millióan voltak kíváncsiak. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója közleménye így szól:

Még több F1 hír:

“A Hungaroring a többi versenypályához hasonlóan izgalmas kihívásokkal szembesült a tavalyi, folyamatosan formálódó szezonban, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy meghátráljunk, csapatunk bizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képes nagyon gyorsan és profin alkalmazkodni.”

“Szurkolóinkat mindig is a pályánk egyik legfőbb támpillérének tekintettük, bízunk benne, hogy az idén újra köszönhetjük őket a Hungaroring lelátóin, és 2021-ben már a leglátogatottabb futam címéért leszünk versenyben.”


Visszatértünk a 320 Felett Podcasttel, amiben először is Hamilton új szerződését beszéltük meg, majd a 21. században legjobban és legrosszabbul igazoló pilótákat tárgyaltuk ki.


A Forma-1 vezetése által elkészített összesítés szerint a 2019-es adatokhoz képest 4,5 százalékkal csökkent a versenyenkénti televíziós nézőszám, egy-egy GP-t átlagosan 84,7 millióan láttak. A teljes 2020-as idényt 1,5 milliárdan követték, ebben szintén visszaesés tapasztalható, 2019-ben ugyanis ez a szám 1,9 milliárd volt.

A pandémia miatt tavaly a tervezett 22 helyett csupán 17 nagydíjat rendeztek, ennek döntő többségét Európában. Az idei szezon március 28-án rajtol Bahreinben, és a tervek szerint rekordot jelentő 23 versenyből áll majd.

„Stroll a legnagyobb koponya...”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jordan: Hamilton nem politizál, ha csapattársakról van szó
Következő cikk Max Verstappen áll Hamilton egyéves szerződésének hátterében?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország