A Lotus szerint a Ferrari autója a legerősebb a rajtrácson

A Lotus F1 Team tulajdonosa úgy véli, hogy jelenleg a Ferrari rendelkezik a legerősebb autóval a rajtrácson, ami igazi fegyver lehet számukra.

A Scuderia Ferrari egy érdekes helyzetben találhatja magát, hiszen tavaly ilyenkor Fernando Alonso előrébb foglalt helyet a tabellán, ám az idei modell sokkal erősebb, mint a 2012-es. A spanyol világbajnoknak eddig nem igazán volt szerencséje, de a Barcelonában szerzett újabb győzelmével felkapaszkodott a 3. helyre, miközben Felipe Massáról sem feledkezhetünk meg az 5. pozícióban.

Sokak szerint pillanatnyilag nem a Red Bull, hanem a Lotus a maranellói csapat legnagyobb ellenfele.

„Úgy vélem, hogy Barcelonában is képesek lettünk volna megnyerni a futamot.” – nyilatkozta Gerard Lopez tulajdonos Adam Cooper újságírónak.

„A verseny elején teret vesztettünk, amikor Fernando és Vettel képes volt átugrani Hamiltont, addig mi pár alkalommal megrekedtünk a forgalomban. Ez az, ahol elvesztettük a versenyt, de ezt leszámítva egy nagyon erős futamunk volt. Az autónk rendkívül következetes, és mindkét gumin gyors tudott lenni.” – tette hozzá a Lotus előjárója.

A Lotus francia versenyzőjét ezúttal egy meghibásodott első felfüggesztés intett megálljt.

„Csalódott voltam, hogy Romain nem szerzett pontokat, ami egy nagy veszteség volt számunkra. Romain mostanában kicsit küszködik a szerencsével, de amikor szerencsés, akkor a lehető legtöbb pontot kellene begyűjtenie. A dolgok azonban jobbra fognak fordulni számára.”

A Red Bullt messze versenyképesebbnek várták Barcelonában.

„Kicsit megleptek. Spanyolország egy fontos verseny volt, miközben mindenki pályára küldte az új autóját. A Mercedes egy gyors körös tempója nem okozott meglepetést. A Ferrari pedig valószínűleg most a legerősebb autóval rendelkezik. A Red Bull talán egy kicsit maga mögött teljesített, mint azt vártuk, míg mi ott vagyunk, ahol azt gondoltuk.”

Monaco?

„Mindenki nagy reményekkel utazik el oda, mert tényleg nem tudhatod, hogy mi vár rád Monacóban. Az első nap után okosabbak leszünk azt illetően, hogy nyerhetünk, vagy sem…”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING