A Lotus nem ül egy helyben: csomag érkezik Monacóra

A Lotus F1 Team természetesen nem nézi tétlenül, hogy egy olyan futam következik, melyen kiemelten fontos az időmérő. Az E21 nem dönget ezen a téren, de a csapat dolgozik az ügyön.

Alan Permane, a csapat vezető pályamérnöke vette át a szót a távozó James Allison után, és beavat a gép fejlesztéseibe, melyet jövő hét csütörtökön tesznek fel az autóra. „Hasonlóan Barcelonához, Monacóban is lesz egy új hátsó szárnyunk az autón, melynek koncepciója arra hajaz, amit 2012-ben használtunk ugyanitt”- kezdte a Lotus pályamérnöke.

„Egyben van egy új első szárnyunk is, és egy pár módosítás a padlólemezen, azaz egy csomó dologgal kell foglalkoznunk majd. Magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ez a fejlesztési csomag jó lesz erre a versenyre, és az autó eddig minden pályán jól feküdt – tehát nincs okunk azt gondolni, hogy miért ne lehetnénk erősek Monacóban is.”

A Lotusnak különös figyelmet kell szentelnie az időmérőre, mivel az E21 egyelőre nem brillíroz ezen a téren, és Monacóban kiemelt fontosságú a szombati eredmény.

„Nem titok, hogy ez egy olyan terület, melyen fejlődni akarunk, és ebből a szempontból sem végeztünk rossz munkát. Nem akarnék annyira előreszaladni, és azt mondani, hogy az időmérős tempónk tökéletes, mivel világos, hogy ennél többet tudunk kihozni belőle”- fejtette ki Permane. „De sikerült előrelépni az ügyben, már ami annak megértését illeti, hogyan lehet kihozni a legtöbbet a gumikból egy gyors körön, és hogyan találod meg a kompromisszumot a beállításban az időmérő és a futam között.”

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING