BRÉKING

A Lotus megmenekült – a Renault a lehető legjobbkor tér vissza gyári csapatként!

A Renault három nappal a Szingapúri Nagydíj előtt döntött. A Lotus a franciák gyári csapata lesz. Már csak Bernie Ecclestone-nal kell tisztázni az apróságokat. A másik nagy kérdés pedig továbbra is a motor, a csapatmenedzsment és a pilótafelállás.

Nehéz szülés volt. A Renault és a Lotus július eleje óta tárgyalnak. A cél: a franciák gyári csapatként akarnak visszatérni. A Szingapúri Nagydíj előtt három nappal a franciák központjában, Párizsban rábólintottak a projektre. Martin Brundle elmondta, hogy információi szerint csak péntek délelőtt írták alá a szerződést, az auto motor und sport tud csütörtökről, amikor egy szándéknyilatkozat is szignót kapott. A Renault tehát megveszi a Lotust, és ezzel a Forma-1 történetében már harmadik alkalommal egy csapattá válnak: 1977-1985-ig, 2002-2009-ig már egy egységet alkottak. Az együttműködés csúcspontja a két bajnoki cím volt (2005 és 2006).

A fentieket támasztja alá, hogy ma Cyril Abiteboul, a Renault Sport F1 vezetője a Lotus garázsában beszélt Gerard Lopez tulajdonossal.  Utóbbi a következőket mondta a Skynak az egyelőre még mindig nem hivatalos átvételről. „Szerintem ez pozitív, és nem fogok olyasmit mondani, ami nem lenne illő, de minden helyes irányba halad. Kicsit tovább tart, mint azt a két fél gondolta, és ezért láthatnak minket a bíróságon – mert nem tudtunk kiegyenlíteni bizonyos dolgokat. De pozitív minden”- mondta Lopez.

A Lotus fellélegezhet. A jövő tehát biztosítva van: a Renault, az olajvállalat, a Total és az Infiniti biztosítja majd a megfelelő anyagi hátteret. Még Bernie Ecclestone-nal is megállapodás született – a Renault tehát megkapja a történelmi bónuszt is. A franciák vezérigazgatója, Carlos Ghosn egyetért vele, hogy ezek szerint a Renault 2024-ig biztos a Forma-1-ben marad. A fizetés módjáról persze még megy az alkudozás.

Egy biztos: Gerard Lopez, a korábbi főnök a csapatnál marad. A menedzsment többi tagja azonban még kérdéses. A Szingapúri Nagydíj alatt az is eldől, hogy a Lotus autóiban milyen „szív dobog” majd.

Carlos Ghosn azt akarja, hogy Renault motort használjanak. A csapat azonban legszívesebben még egy évet a Mercedes V6-osaival menne, hiszen a Lotus E24 az elmúlt hónapokban eköré az erőforrás köré épült. Az autó áttervezése pedig mérnöki bűvészmutatvány lenne.

A csapatfőnököt még mindig nem nevezték meg. Sok név van a kalapban: Alain Prost, Frédéric Vasseur, Cyril Abiteboul és Gerard Lopez.

Végül pedig a pilótafelállás is kérdéses. Pastor Maldonado valószínűleg egy évet még biztos marad a csapatnál. Romain Grosjean pedig nem élvezi a Renault irányítás támogatását. A francia így elkötelezte magát a Haas Racinggel. Sok versenyző pedig már nem maradt a piacon. Kevin Magnussen, Jean-Eric Vergne vagy Stoffel Vandoorne jöhetnek még szóba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: Vettel űridővel nyerte a harmadik edzést a Ferrarival Raikkönen és a Red Bullok előtt! Továbbra is erőtlen a Mercedes a
Következő cikk A Mercedest nem sokkolta, de meglepte, ami ma történt Szingapúrban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország