A Lotus kinézte a második helyet a csapatok között: sűrűn akarnak pezsgőt locsolni

Eric Boullier szerint manapság nagyon nehéz nyerni a Forma-1-ben, köszönhetően a Red Bull tempójának. A Lotus f1 Team csapatfőnöke nem adja fel, és sok dobogós helyezést akar az istállótól.

A Lotus jelenleg a negyedik helyet foglalja el az összetettben: 33 pontra vannak a második Ferraritól, 23-ra a harmadik Mercedestől. A csapat 58 pontot szerzett az utóbbi két versenyen, míg a Ferrari 23-at, a Mercedes 20 egységet gyűjtött. A francia csapatvezető bizakodó, hogy az utolsó négy fordulóban akár a második pozíciót is megszerezhetik: reményeit az is táplálja, hogy végre RoGro is magára talált.

„Ha úgy folytatjuk, ahogy az utóbbi versenyeken csináltuk a dolgokat, akkor matematikailag egy nagyon vonzó cél válik a második helyből”- mondta Boullier.

„Természetesen mindannyian tudjuk, hogy bármi történhet ebben a sportban, de a második hely egy lenyűgöző eredmény lenne. Tehát olyan keményen fogjuk nyomni, amennyire csak tudjuk, és sohasem tudhatod, mi történhet”- folytatta. És mindez mit jelent? „Dobogók, dobogók, dobogók”- felelte. „Pontokra van szükségünk, hogy segítsenek a bajnoki csatában, és akkor szerzed a legtöbb pontot, ha locsolod a pezsgőt! Természetesen versenyeket akarunk nyerni, és mindent bele fogunk adni, ha megszimatoljuk a győzelmet – ahogy tettük azt Japánban is”- idézte fel a 3. és 5. helyet.

„A Red Bullok tempója jelenti az alapvető gondot, amikor megpróbálsz nyerni. Nyomni fogjuk, és ha le tudjuk győzni őket idén, akkor az óriási teljesítmény lenne.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING