BRÉKING

A Lotus erős versenyre számít Kínában

Romain Grosjean a nyolcadik helyen, Pastor Maldonado pedig a tizenegyedik helyen végzett egy enyhe és kellemes körülmények között megrendezett kínai időmérőn.

Pastor túlkormányzottságtól szenvedett az időmérő utolsó körén, így éppen kimaradt a TOP 10-ből. Romain bekerült a legjobb tíz közé, és 1:37.905 másodperces ideje a nyolcadik helyre volt elég.

Romain Grosjean (8. hely)

“Elég szoros időmérő volt, ami nagyon izgalmassá tette a történteket az autóban ülve, de gondolom ezt nézni is izgalmas volt. Tegnap óta sikerült néhány pozitív változást végrehajtanunk, ami jó egyensúlyt biztosított számomra, így szerintem jelenleg ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk az autóból. Hosszú verseny lesz, és a siker kulcsa a bal első gumikban rejlik. Élvezem az E23 vezetését, és szerintem elég erős beállítási alapokat találtunk, ami fontos számomra."

Pastor Maldonado (11. hely)

“Arra számítottam, hogy a Q3-ban harcolhatok majd, de eddig nehezebben mennek a dolgok ezen a hétvégén, mint az előző kettőn. Valamilyen oknál fogva végig szenvedtünk a megfelelő egyensúly megtalálásával, ami azt jelenti, hogy nem lehetünk teljesen elégedettek az ilyen típusú pályákon. Azonban már alig várom a holnapot, hiszen a versenytempónk erősebb, és így sokkal versenyképesebbek lehetünk, hogy harcolhassunk a pontokért, amiket meg akarunk szerezni."

Alan Permane (vezető mérnök)

“Az E23 jelenlegi tempóját figyelembe véve ott vagyunk, ahol lennünk kell, tehát mindkét versenyzőnk jó munkát végzett. Romain egy tisztább időmérőt teljesített, majd végül egy erős körrel megszerezte a nyolcadik helyet. Pastornak nem volt tiszta köre a Q2 végén, szóval sajnos lecsúszott a TOP 10-ről. Jól kezeljük az abroncsokat, és az időjárás előrejelzés is száraz és enyhe időt jósol, szóval ebből kell kihoznunk a lehető legjobbat. Eddig két, illetve három kiállásos stratégiákat láthattunk itt, és szerintem holnap is ez lesz a megfelelő stratégia. Mindkét gumikeverék jól működik, persze van egy jelentős időkülönbség köztük, így ebből nem nyerhetünk sokat. Egy erős versenynek nézünk elébe."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Niki Lauda: 20 Mercedes motor sem lenne gond!
Következő cikk McLaren: Ez egyszerre kiábrándító és tiszteletre méltó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország