A Lotus csomaggal és aeroteszttel izmosít a Brit Nagydíjra

A Lotus F1 Team számára nagy csalódás volt a Kanadai Nagydíj, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy kijavítsák a montreali fiaskót. Egyedül Kimi Räikkönen szerzett pontot tegnap, de nem eleget.

Egy kilencedik hellyel kellett beérnie a Lotusnak, mivel Grosjean az utolsó helyről rajtolt, és nem sikerült bejutnia az első tíz közé. Alan Permane, a csapat vezető pályamérnöke elmondta, ezt nem hagyják annyiban, és egy nagy csomaggal készülnek a következő eseményre.

„Egyértelműen nem voltunk elég gyorsak egész hétvégén, és vissza fogunk menni Enstone-ba, hogy kinyomozzuk, miért nem”- mondta Permane.

„Ezek után reagálni fogunk ezekre a konklúziókra, és remélhetőleg visszakerülünk oda, ahol lenni akarunk – ami azt jelenti, hogy dobogós helyezésekért és győzelmekért harcolunk. Lesz egy aerotesztünk Silverstone előtt, egy új karosszériacsomagunk, és még jönni fog pár módosítás, így nagyon sok potenciállal rendelkezünk a fejlődéshez. Ezen a hétvégén egyszerűen nem voltunk elég gyorsak”- mondta a szakember

A Lotus csapatfőnöke sem volt elragadtatva a 9. helytől, de azért próbálta a pozitívumokat nézni. „A mai nap határozottan építette a jellemet. Plusz Romain egy kimért és érett versenyt ment, átverekedte magát a mezőnyön, és pontszerző helyen kellett volna végeznie, ha nem kell kiállnunk másodjára is – ez nem volt benne az eredeti tervben”- foglalta össze Boullier. „Kiminek frusztráló napja volt, de pontokat szerzett. Ezen a hétvégén nem tudtunk olyan tempót mutatni, mint akartuk. Mindannyian még koncentráltabbak leszünk, amikor elmegyünk Silverstone-ba, mivel mindannyian vissza akarunk kerülni a bajnoki címhez vezető vágányra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING