BRÉKING

A Lotus az eszére, és nem a pénztárcájára hallgatott, amikor kihagyta az első tesztet

Álltja Gerard Lopez, aki hangsúlyozta, hogy legkésőbb 10 napon belül új csapatfőnököt kell találniuk Enstone-ba. A Lotus tulajdonosa azt is elárulta, miért döntöttek az első teszt kihagyása mellett.

A Lotus nem volt jelen a jerezi teszten, ami utólag nem bizonyult akkora veszteségnek: a Renault-motorral hajtott csapatok szenvedtek a technika miatt, és kevés kört pakoltak a gépekbe. Az E22 szombaton 100 kilométert tett meg minden gond nélkül, és a már továbbfejlesztett technológiát tette be a Renault Sport. Lopez elmondta, hogy nem a pénzhiány miatt döntöttek az első teszt kihagyása mellett.

"Azt mondtuk magunknak, hogy lesz némi gond a technikával, és tényleg így volt. Tudom, hogy sok kritikát kaptunk, az emberek azt mondták, nincs meg rá a keret, de ez téves, mivel ugyanannyiba került, hogy egy hét múlva mentünk el Jerezbe"- érvelt a francia Infosport Plusnak.

Lopez nem a továbbfejlesztett technikával magyarázza azt, hogy ők 100 kilométert tudtak megtenni. "Talán jobban felkészültünk. Talán jobb volt a stratégiánk, hogy várjunk, és dolgozzunk a gyárban. Majd meglátjuk Bahreinben. Nem fogjuk emlegetni a többieket, legalábbis nem olyan gyakran, mint ők minket."

Közben keresik Boullier utódját, és a francia Quesnel elismerte, hogy ő is képbe került. A 64 éves szakember nem rendelkezik F1-es tapasztalattal, és még maga sem tudja, mihez kezdjen.

"Nem fogok úgy tettetni, mint akit nem érdekel a dolog. Az alapján, amit az egészből értek, lennie kell egy listának, amin én is rajta vagyok"- mondta Quesnel az RMC Sportnak. "Nagyon jól ismerem őt. Beszéltünk egymással, és valóban beszéltünk az F1-ről is"- utalt Lopezre. "A Lotus egy remek csapat. Jelenleg az OAK Racingnél vagyok, és folytatom a munkám, ahogy eddig is tettem. Gerard tudja, hol vagyok, és majd el fog  jönni hozzám, ha döntött"- tette hozzá.

A csapattulajdonos hangsúlyozta, továbbra is minden nyitott a pozíciót illetően. "Semmi sem dőlt el. Nem titkolhatom, hogy Olivier Quesnel is rajta van a listán. Tudjuk, hogy sikerrel járt a legmagasabb szinten. Mindegyik jelöltnek megvan a maga erőssége, de mindháromnak vannak gyenge pontjai is"- mondta Lopez. "Gyorsan kell döntenünk, mivel elő kell készíteni a dolgokat. Egy héten belül, legkésőbb 10 napon belül dönteni kell"- jegyezte meg

Ross Brawn nem került szóba, mivel a Mercedestől nyugdíjba vonuló szakember végleg felhagyott a sporttal. "Eleve tisztában voltunk a helyzetével. Többé  nem érdekelt az F1-ben, pedig érdekes lett volna lefolytatni egy komoly hangvételű tárgyalást Ross Brawnnal."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 290 000 munkaóra 2 percben: timelapse az ausztrál futam előkészületeiről
Következő cikk 2015-től ismét szép orrok lehetnek a Forma-1-ben (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország