BRÉKING

A Liberty Media óriási változást szeretne, és rögtön a bevétel növelésével kezdene

A Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei szerint a versenyrendezésért fizetett díjak, a szponzorációs, és a sportággal összefüggésbe hozható egyéb bevételek is gyarapíthatják az F1 Group kasszáját, de ettől függetlenül ők továbbra is a digitális formátumok kiaknázásában látják a legnagyobb lehetőséget.

Maffei szerint az sem elképzelhetetlen, hogy valamilyen módon a szerencsejátékot is bevonják a sportba, ami egy újabb olyan terület, melyet a sportág eddig nem nagyon érintett.

A Forma 1 új elnöke egyelőre még napi szinten együtt dolgozik Bernie Ecclestone-nal, ám kettejük mellett Maffei is nyomon követi majd a történéseket, és nyomon is kell követnie, ugyanis ő lesz az, aki felügyeli majd a döntéseket, és ő lesz az is, aki a kapcsolatot tartja majd a Forma 1 és a vállalat egyéb irányú érdekeltségei között.

A mai napig meglehetősen sok információ napvilágot látott már a terveikkel kapcsolatban, azonban Maffei ma részletesen felvázolta, milyen elképzeléseik vannak.

„Úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség áll előttünk a vállalkozás méretének növelésére, kezdve a közvetítési jogokkal, amely jelen pillanatban a legnagyobb bevételi forrásunkat jelenti.”

„A közvetítések terén nagyot léphetünk előre, hiszen ma a legtöbben csak a szabadon fogható adókon tudják követni a futamokat, míg a jövőben mindezt már egy versenyképes díjazás mellett útközben is megtehetnék a rajongók. Valami hasonló történt az Egyesült Királyságban is, miután a BSkyB megvásárolta a jogokat.”

Maffei arra is rámutatott, hogy az F1 rendkívül kevés hivatalos szponzorral rendelkezik, ami részben Ecclestone-nak köszönhető.

„Azt hiszem 17 hivatalos szponzora van a Forma 1-nek, amiken összesen három ember dolgozik. Összehasonlításképp, az Atlanta Braves baseball csapatunknál 75 szponzorral számolhatunk, és mindezt csak az Egyesült Államokon belül. Ezen a területen tehát mindenképpen fejlődhetünk, hiszen érkezhetnek újabb szponzorok, és a jelenlegiekkel is új tárgyalásokat kezdhetünk.”

Tovább nőhet a versenyek száma

 

Maffei szerint idővel a jelenlegi, 21 versenyből álló naptár is kibővülhet, továbbá arra is utalást tett, hogy a jövőben vonzóbb helyszínek után kell nézni, ami a közvetítés és a szponzorok szempontjából is ígéretesebb lehet.

„Jelenleg 21 versenyből kell gazdálkodnunk, de úgy gondolom, idővel ezek száma akár növekedhet is, hiszen szükségünk van az olyan helyszínekre, amelyek szponzori szempontból értékesek, és hosszú távon a közvetítés szempontjából is jelentős pénzt termelnek. Nyilvánvalóan rövid távon opcióként kell tekintenünk Ázsiára, talán Latin-Amerikára is, míg hosszú távon az Egyesült Államok sem kerülheti el a figyelmünket, hiszen ott egy olyan piac fogadhat bennünket, aminek a lehetőségeit ezidáig egyáltalán nem sikerült megragadni.”

„Nem gondolom azt, hogy mindez egy hét alatt végigvihető, de hosszú távon mindenképpen érdekes projekt elé nézhetünk.”

Az amerikai versenyek rendezéséről külön ejtett néhány szót Maffei: „Szeretném azt remélni, hogy Chase és a Liberty amerikai érdekeltsége megkönnyíti számunkra a versenyrendezést, de, mint azt mondtam, ez rövid távon nem fogja megoldani a problémákat, hosszú távon viszont óriási lehetőségeket rejt, hiszen egy gyakorlatilag érintetlen piac felé közelíthetnénk, amely számos előnnyel rendelkezik.”

A digitális szolgáltatásoké a jövő

 

Maffei végül szót ejtett a digitális szolgáltatások fontosságáról is, ami véleménye szerint ismét egy olyan terület, amit ezidáig rendkívül elhanyagolt a sportág.

„Jelen pillanatban a bevételek kevesebb mint 1%-a származik digitális szolgáltatásokból, ami egyértelműen csak azért lehet, mert nem fordítottak kellő figyelmet a technológia fejlődésére. Rengeteg dolog áll előttünk, itt vannak például a játékok, de a virtuális és a kiterjesztett valóság mellett sem mehetünk el csukott szemmel.”

„Elképesztő mennyiségű videofelvétel és adat áll rendelkezésünkre minden egyes versenyen, amikkel jelen pillanatban semmit sem kezdünk. Komoly előrelépés lehet a szerencsejáték behozatala is a sportba, hiszen ez is egy olyan terület, amelyben jelenleg csak minimálisan vagyunk érdekeltek.”

Maffei végül elmondta, hogy mindennek középpontjában a néző, a rajongó kell, hogy álljon, ezért szeretnék, ha a Forma 1 minden eddiginél közelebb kerülne a fogyasztókhoz, akik mellett a hagyományos műsorszolgáltatókra is nagyobb figyelmet fordítanának.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor Räikkönen sokat beszél, azért akkor sem tud kibújni a bőréből...
Következő cikk További csapatok kiszolgálása miatt bővíti F1-es bázisát a Honda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország