A Liberty Media nemet mond a kétnapos F1-re, de mégis repülhet a pénteki nap?

A hónap végén megjelenő 2021-es szabálykönyvek több érdekes pontot is tartalmazhatnak, mert úgy tűnik, hogy a hétvége lebonyolítása is nagyban változhat, bár az amerikai vezetőség az időmérőt meghagyná szombatra a kisebb kategóriák miatt.

Honda Fans

Honda Fans

Zak Mauger / Motorsport Images

Az F1 és az FIA egy ideje tanulmányozza a különböző formátumokat azzal a céllal, hogy lehetővé tegyék a csapat tagjai számára, hogy később érkezzenek meg a pályára, ezáltal csökkentve a 22 versenynaptár terhét, amely várhatóan tovább fog bővülni. Ross Brawn azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ez nem foglalja magában az állandó vasárnap reggeli kvalifikációkat, annak ellenére, hogy sok versenyző támogatja a formátumot, miután a Hagibis tájfun miatt törölték a szombati programot a Japán Nagydíjon.

Még több F1 hír:

Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi lenne a pénteki programmal, amikor alapesetben az FP1 és az FP2 kerül megrendezésre. A sűrűbb formátum bevezetésével az FP3 pedig kikerülhetne a programból, ami szintén a lehetőségek között szerepel. A versenyzők már céloztak arra, hogy elegendő lenne számukra két szabadedzés, ha több gumit kapnak.

„Ez egy szuper vasárnap volt Szuzukában, ami egyúttal természetesen újból megnyitotta a vitát az F1 hétvégéjéről. Ez a sport egy olyan aspektusa, melyen belül néhány részletre összpontosítottunk, amikor a szabályok kidolgozáson dolgozunk, amik a következő évekre vonatkoznak, és figyelembe vettük az összes kulcsfontosságú játékost, beleértve a promótereket, a csapatokat és végül, de nem utolsó sorban a rajongókat.”

„Igaz, hogy egy olyan nap, mint a vasárnap Szuzukában, nagyszerű show-t kínál, de ez korlátozná a támogató sorozatok versenyét a korábbi napokban. Egy alapos elemzés után arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb megoldás az, ha 3 napos marad az esemény, de felülvizsgáljuk a pénteki formátumot, addig a többit érintetlenül hagyjuk a szombati időmérővel és a vasárnapi futammal.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG signs an autograph for a fan

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG signs an autograph for a fan

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Liberty Media tehát elsősorban a csütörtöki és a pénteki nap átalakításán dolgozik, ami a kijárási tilalom módosítását is eredményezheti, hogy a csapattagoknak kevesebb munkájuk legyen. Ez olyasvalami, amivel az F1 időt nyerhetne, de a 22-25 verseny még így is nagyon komoly terhelést fog jelenteni, beleértve a médiát is.

„Annak érdekében, hogy megfeleljünk a csapatok igényeinek, és kissé növeljük a nagydíjak számát, ami jövőre 22 futam lesz, fontolóra vettük az ütemterv átszervezését, hogy a csapatok és a versenyzők egy nappal később érkezhessenek meg. A részletekről a hónap végén fogunk beszélni, amikor megjelennek az új szabályok.”

Noha Szuzukában jól működött a kétnapos formátum, beleértve a vasárnapi időmérőt a futammal, a Liberty Media nem fontolja meg ezt a lehetőséget. „Úgy gondolom, abban az esetben ez jól működött, és megoldottuk vele a problémát. Ha azonban ez egy olyan ötlet lenne, amit rendszeresen meg kellene valósítanunk, akkor azt mondanám, hogy nem. Egy nap alatt ez túl sok, és sok embert veszítünk, akik a versenyt nézik, vagy azokat, akik az időmérőt figyelik. Ha elképzeljük, hogy az otthon ülő ember reggel, normál európai idő szerint nézi az időmérőt és délután a futamot, akkor vajon hány alkalommal is akarjuk ezt megcsinálni velük, hogy az egész vasárnapot ezzel töltsék?” - tette fel jogosan a kérdést a Haas F1 Team csapatfőnöke, Günther Steiner.

„Ez túlterhelést eredményezne, és végül az emberek felét elveszítenénk az időmérőn vagy a versenyen. Nagyon kevés ember maradna otthon egy teljes napra, hogy reggel, majd délután is Forma-1-et nézzen.”

A Racing Point vezetője, Otmar Szafnauer egy kompakt hétvégét részesítene előnyben, méghozzá úgy, hogy pénteken nem gurulnak pályára, és szombaton marad az időmérő. „Személy szerint azt hiszem, hogy ha 22, 23, 24 versenyünk lesz, akkor jobb lenne 2 napra sűríteni a dolgokat, szombatra és vasárnapra. Nem látom azokat a szerződéseket, amiket a FOM köt, de továbbra is azt mondják, hogy a háromnapos hétvégékre van szükségünk a promóterek miatt, de ha megnézzük a lelátókat pénteken, akkor láthatjuk, hogy azok gyakran nincsenek tele.”

 

„A rajongók pénteken dolgoznak, a gyerekek pedig iskolában vannak, tehát, ha több versenyünk lesz, akkor az egész hétvégét szombatra és vasárnapra tömöríteném, így a szerelők egy nappal később érkezhetnének meg. Lenne pár szabadedzésünk és az időmérő maradhatna szombaton, így három eseményünk lenne, vasárnap pedig versenyezhetnénk.”

„Amit igazán szeretnél, az az, hogy a szerelők és a mérnökök egy nappal később tudják elhagyni az otthonukat. Ha ez a helyzet, akkor 25 napot takaríthatnának meg, ha egy 25 futamos naptárról van szó, és ez jelentős különbség.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: Az F1-nek meg kell tartania a DNS-ét 2021-re
Következő cikk Alonso csak a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull miatt térne vissza?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország