BRÉKING

A lényeg, amiért versenybalesetnek minősítették a Hamilton-Rosberg incidenst

A futam alatt sokan azt gyanították, hogy Nico Rosberg nem hagyott elég helyet Lewis Hamilton számára, amikor a brit bajnok bebújt mellé, és ezzel a német megszegte a 27.7-es szabálypontot. A stewardok nem így látták, mivel csak az első szárny egy része került a 6-os rajtszámú autó mellé, az is a másodperc töredékéig.

Az FIA részletesen megmagyarázta, minek tudható be a mai baleset, és azt is, hogy végül versenybalesetnek minősítették a dolgot, senkit sem terhel teljes mértékben a felelősség. A magyarázat azzal kezdődik, hogy a 6-os rajtszámú autó sofőrje, azaz Rosberg, rossz motorprogramot választott a rajt előtt. Ez „jelentős teljesítménykülönbséghez vezetett a 6-os és 44-es kocsi között a 3-as kanyar kijáratában az egyenes felé, és 17 km/óra volt a tempókülönbség a két autó között az egyenesben”, folytatják.

„A 6-os autó jobbra mozdult, hogy védje a pozícióját, ahogy az jogában is áll a Sportszabályzat 27.7-es pontja alapján”. Ezzel egyidejűleg a jelentősen gyorsabb 44-es autó „nyilvánvaló helyet látott belül”, és előzni kezdett, folytatják. Majd jön a vitatott kérdés, miszerint elég helyet hagyott-e Rosberg Hamiltonnak ebben a pillanatban. „A 27.7-es cikkely kimondja, hogy az élen haladónak helyet kell hagynia akkor, ha az előzni próbáló autó ’jelentős része’ mellette van. A stewardok meglátása szerint csak az első szárny egy része volt bent a 6-os autó mellett, de az is csak a másodperc tört részéig, mielőtt a 44-es autó elhagyta a pályát jobbra, hogy elkerüljön egy ütközést, „aminek következtében azt hihette volna, hogy joga lett volna a helyhez jobb oldalon”. Amint Hamilton kikerült a fűre, már nem tudta irányítani az autót, és eltalálta Rosberget.

A stewardok alaposan meghallgattak minden érintettet, úgy döntöttek, hogy Rosberg joggal mozdult be és védte a helyét, és Hamilton is joggal gondolta azt, hogy megkísérelheti az előzést. Ezek fényében arra jutottak, „hogy az események együttállása miatt egyik versenyző sem tekinthető teljes mértékben vagy túlnyomórészt hibásnak, így nem szükséges további intézkedés”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: ennek semmi köze a 2014-es Belga Nagydíjhoz
Következő cikk Sziporkázás a sajtóeseményen: Vettel arra számított, Verstappen lakókocsit fog húzni a futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország