A legváratlanabb F1-es tesztpilóta érdekes története

Minden F1-es versenyző inkább megpróbálná elfelejteni, ha 13 másodperccel maradna el a leggyorsabb pilótától egy szabadedzésen. Azonban Chanoch Nissany, aki a 2005-ös Magyar Nagydíj szabadedzésén vezethette a Minardit, a hírhedtsége ellenére büszke arra, amit elért.

Chanoch Nissany, Minardi

Fotót készítette: Brendon Thorne

Néhányan egyszerűen rámutatnak Nissany a 2005-ös Magyar Nagydíj szabadedzésén futott köreire, és azt mondják, hogy Chanoch Nissany egész egyszerűen sosem érdemelte meg az F1-es ülést. Azonban a hírhedt szabadedzés mögött valójában egy nagyon érdekes történet húzódik, és az izraeli üzletembert az eltökéltsége vezette az F1-es tesztig.

A történet 4 évvel a szabadedzés előtt, 2001-ben kezdődött, amikor Nissany egy sikeres, ingatlanokkal foglalkozó üzletember volt, aki Budapesten élt, és kilátogatott a 2001-es Magyar Nagydíjra – mint néző.

„38 évesen kezdtem el versenyezni. Egy üzletember voltam, egy irodában dolgoztam, és máig emlékszem, amikor a lelátón ültem a Magyar Nagydíjon. Láttam a versenyt, és azt mondtam a barátaimnak, hogy én is F1-es versenyző akarok lenni. Ekkor még egyáltalán nem is ültem gokartban vagy versenyautóban, semmi ilyesmiben. De azt mondtam nekik, hogy versenyző akarok lenni.” – mesélte Nissany a Motorsport.com-nak.

Chanoch Nissany

Chanoch Nissany

Fotó készítője: James Moy

„A barátaim azt mondták, hogy semmi probléma, ha hazaérünk, beveszed a gyógyszered, és minden rendben lesz. De én visszamentem, és elkezdtem a karrieremet a nulláról.” Nissany az üzleti sikereinek köszönhetően rendelkezett a megfelelő anyagi eszközökkel, hogy elindítsa a motorsportos karrierjét, és sikerült egy személyes szponzort is találnia az izraeli kozmetikai cég, az UPEX „személyében”, ami végül az F1-ig repítette Nissanyt.

Az üzletember elindult a 2002-es Formula 2000-es magyar bajnokságon, amely szezonban második lett, majd egy évvel később meg is tudta nyerni a sorozatot. 2003-ra már nemzetközi sorozatokban is indult, mint például a World Series Lightsban, 2004-ben pedig már a Formula 3000-ben versenyezhetett, ami a Formula 2 akkori megfelelője volt. Nissany eredményei nem voltak kimagaslóak, de jó úton haladt a célja irányába, amelyhez még közelebb került, amikor tesztpilótai állást sikerült szereznie a Jordannél.

Chanoch Nissany

Chanoch Nissany

Fotó készítője: James Moy

2004 júliusában részt is vett egy teszten Silverstone-ban, amelyen 9 másodperccel maradt el a csapat másik versenyzőjétől, Nick Heidfeldtől, majd Nissany autójában meghibásodott a motor „Minden nap ezért dolgoztam, minden 24 órám erről szólt. Ettem, aludtam, a versenyzésről álmodtam.”

2005 júliusában Nissany ambíciója, hogy egy hivatalos F1-es versenyhétvégén részt vegyen valóra vált, amikor a Tel-Aviv-i Hilton Hotelben a Minardi csapatfőnöke, Paul Stoddart bejelentette, hogy az izraeli a csapat hivatalos tesztpilótája lesz, ami FP1-es részvételekkel fog járni.

Akkoriban az F1-es szuperlicenszhez szükséges dolgok nagyban különböztek a mostani helyzettől, és Nissanynak mindössze annyit kellett tennie, hogy elintézze a papírmunkát, és megszerezze a teszteken a szabadedzésekhez szükséges kilométerszámot. És mivel akkoriban a tesztek korlátozása kapcsán is egy világ volt az akkori és a jelenlegi helyzet között, így ez sem okozott problémát.

Chanoch Nissany

Chanoch Nissany

Fotó készítője: James Moy

Nissany, aki az azt megelőző télen teljesített két tesztet a Minardival, még 5 napot tesztelt a csapattal Misanóban, Mugellóban és Vallelungában, mielőtt megszületett a döntés, hogy valóra válik az álma, és Magyarországon részt vehet az első szabadedzésen – ami ráadásul egy napra esett a 42. születésnapjával.

Nissany F1-es sztorija óriási hír volt Izraelben, és a helyi újságírók és televíziós riporterek közül rengetegen érkeztek Magyarországra, hogy tanúi legyenek a történéseknek. Az egyik újságíró még Michael Schumachernek is feltette a kérdést, hogy mit szól Nissany szerepléséhez, a német legenda válasza elég jellemző volt:

"Sajnálom, de nem tudom" - mondta értetlenkedve a német versenyző. Ugyanakkor a szituáció különlegességét erősítette, hogy az F1 hivatalos közvetítésében nagy figyelmet szenteltek az izraeli szereplésének.

Chanoch Nissany, Minardi

Chanoch Nissany, Minardi

Fotó készítője: Mark Capilitan

A kicsit óvatos hozzáállása jól mutatta, hogy sokkal inkább a tapasztalatszerzés volt a cél, semmint a kimagasló köridő. Utóbbi természetesen nem is jött össze, Nissany 1:34.319-es idővel végzett a Hungaroringen, 13 másodperccel a McLarennel teljesítő Alexander Wurz mögött, de még minardis csapattársa, Christijan Albers is hét másodperccel előzte.

Még több F1 hír:

A szabadedzés csúfosan végződött a számára. 17 perccel a foglalkozás vége előtt Nissany a 4-es kanyarban megpördült és a kavicságyban végezte. Az egy dolog, hogy számára ezzel véget is ért az edzése, ám mivel nem tudta kivenni a helyéről a kormányt, kiszállni sem tudott az autóból.

Ugyanakkor az izraeli visszatekintéséből kiderül, hogy egyáltalán nem bánja, hogy nem volt egy súlycsoportban Schumacherrel, Fernando Alonsóval vagy Kimi Räikkönennel. "Nézzék, ne felejtsük el, hogy 15 év telt el. Büszke voltam rá, hogy ott lehettem a Hungaroringen, nem is kérdés. Ez egy remek tapasztalat volt" - mondta Nissany.

"A célom egyértelmű volt: hivatalos pilótává válni az F1-ben, és forma-1-es autót vezetni. És ezt elértem. Ez csak egy különleges történet a hétköznapi embereknek, mindegy, hogy üzletember vagy munkás, van álma, szóval ne mondjuk, hogy nem lehetséges" - mondta az izraeli milliárdos.

Chanoch Nissany, Minardi

Chanoch Nissany, Minardi

Fotó készítője: Mark Capilitan

"Szerettem volna megmutatni mindenkinek, hogy még 38 évesen is meg lehet csinálni, amit az ember kitűz maga elé. Ez csak mentális kérdés" - mondta Nissany, aki a hungaroringi kaland után nem tűnt fel újra forma-1-es hétvégén, de teszteken még igen, négyszer ülhetett még a Minardiba.

Ám ez nem jelentette, hogy a Nissany név is végleg eltűnt, ugyanis Chanoch az utóbbi időben már azzal foglalkozott, hogy fiát, Royt is beprotezsálja az F1-be, és ez a Williams idei bejelentése szerint sikerült is.

Az F2-ben szereplő versenyző három szabadedzésen vehet részt idén a Williams színeiben, vagyis megháromszorozhatja az apja által elért lehetőséget. Bár mindketten egyetértenek abban, hogy versenyzési felfogásukban vannak hasonlóságok, abban is egyetértenek, hogy Roy számára teljesen más lehetőséget jelent a forma-1-es tapasztalatszerzés, mint anno apjának.

"Nagyon más helyzetben vagyok, mint apám volt. Ha megnézzük az ő karrierjét, nagyon ritka, furcsa és különleges 38 évesen elkezdeni. Ezzel együtt a céljai is nagyon különböztek az enyéimtől" - mondta Roy apjáról.

Chanoch Nissany, Minardi

Chanoch Nissany, Minardi

Fotó készítője: Gareth Bumstead / Motorsport Images

"Ilyen későn kezdve már az is szenzációs eredmény, hogy eljuttatta az izraeli zászlót oda, és ez már magában egy csodálatos eredmény" - mondta a 25 éves versenyző. "De nekem nem ez a célom, hat évesen kezdtem, és folyamatosan haladtam felfelé a kategóriákban. Nagyon örülök ennek az örökségnek, de megvan a saját utam."

Valószínűleg nem kérdés, hogy Nissany apuka büszkébb is a fia által elértekre, mint a saját eredményeire. "Örülök annak, amit elértem. De azt hiszem, hogy Roy sokkal többet érhet el, mert én sosem voltam tehetséges. Nem voltam az ő kategóriájában. Csak a mentális erőm volt meg, de az ő generációja már egy másik világot képvisel" - mondta Chanoch Nissany.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vergne robotnak érezte magát a Red Bullnál
Következő cikk Verstappen nem kellett a Mercedesnek, ezért hosszabbított?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország