A legújabb tervek szerint nyolcnapos lehet az előszezoni teszt

Amennyiben a Motorsport Világtanács is beleegyezik, akkor a 2022-es idény előtt nyolc tesztnapot láthatunk majd, majdnem háromszor annyit, mint idén, ráadásul két különböző helyszínen.

Mercedes F1 W12 floor detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A legfrissebb hírek szerint az F1 Barcelonában vágna neki az új szabályok alapján tervezett autók tesztelésének, méghozzá öt napon keresztül köröznének ott, február 21-e és 25-e között. Ezt egy hosszabb szünet követné, majd március 10-e és 12-e között, nem sokkal az idénynyitó előtt pedig Bahreinben lenne még három tesztnap.

Ehhez azonban módosítani kéne a sportszabályzaton is. Az ötnapos spanyolországi esemény ugyanis túllépi a maximálisan megadott három napot, miközben a bahreini gyakorlás nyolc nappal a szezon kezdete előtt fejeződne csak be, a jelenlegi minimum pedig tíz nap ilyen esetekben.

Még több F1 hír:

A nyolc nap viszont jóval több időt adna az istállóknak, hogy megismerkedhessenek a jövő évi autókkal, hiszen idén erre csak három napjuk volt. Ez azonban ismét aggodalomra adhat okot a csapattagok terhelhetősége miatt, mivel 2022-ben 23 futamot szeretnének rendezni.

A hírek szerint Imola válthatja majd Kínát az évad negyedik versenyeként. A keleti ország futama ugyanis továbbra is kétségek között van a járványhelyzet miatt, de a szervezőknek talán még van egy utolsó esélyük, hogy megmentsék az eseményt, amelyet utoljára 2019-ben tartottak meg.

A Motorsport Világtanács pénteken szavazhat a ’22-es programról, és amennyiben elfogadják azt, akkor nemsokára megkaphatjuk majd a pontosabb naptártervezetet is.

Bottas még bízik az idei bajnoki esélyeiben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtóhír: az Alpine kulcsembere már egy év után távozhat?
Következő cikk Nem kizárt, hogy Lewis Hamiltonra még egy rajtbüntetés vár idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország