Motorsport.com hírek

A legjobb onboard felvételek a Kínai Nagydíjról

A Liberty Media egy remek összeállítással készült számotokra az idei Kínai Nagydíjról, benne a legjobb onboard felvételekkel.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09

Andrew Hone / Motorsport Images

Ha az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat elfelejtjük, akkor eddig csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni a Forma-1 2018-as szezonjáról. Bahreinben, és Kínában is egy nagyon izgalmas versenyt láthattunk.

Mindeközben egyre többen mondják azt, hogy az F1 mégsem unalmas, amire a bahreini és a kínai verseny kitűnő példa lehet. Igaz, ehhez mindkét alkalommal szükség volt a biztonsági autós fázisra, ami hozta is a már szokásosnak mondható fordulatokat, drámákat.

Daniel Ricciardo győzelme már önmagában nagy kuriózum a Red Bullal, főleg azok után, hogy szombaton még az is kérdéses volt, hogy a motorproblémája miatt részt tud-e venni az időmérő edzésen.

A két Ferrari közben az első sorból indult, ami rögtön egy konfliktust generált Sebastian Vettel, és Kimi Räikkönen között. Max Verstappen hibái pedig csak hab volt a tortán. A holland egyszerűen kiütötte Vettelt, akinek így esélye sem volt a dobogóra.

Szerencsére bőven volt mit néznünk Kínában, így a Forma-1 hivatalos szerkesztőinek nem volt nehéz dolguk, hogy összeállítsák a legjobb onboard felvételeket vasárnapról, amiket ezen a linken keresztül érhettek el.

A VIDEÓK ELÉRÉSÉHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn szerint Ricciardo olyan, mint egy csatár
Következő cikk Renault: "A Sainz-Verstappen csata bizonyítja, mennyire erős Hülkenberg"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország