Nosztalgia

A legendás háromüléses F1-es versenyautó: Arrows AX3

A fiatalabb generáció képviselői közül páran minden bizonnyal nem ismerik az Arrows AX3 koncepciót, mely a Forma-1 történetének egyetlen háromüléses versenygépe.

Arrows AX3

Fotót készítette: Sutton Images

Az Arrows név sokak számára csenghet ismerősen. A csapat igen nagy múltra tekint vissza a kategóriában, miután 1978 és 2002 között 291 nagydíjon vett részt. A csapat első versenye az 1978-as Brazil Nagydíj volt Riccardo Patrese és Rolf Stommelen vezetésével a 3 literes V8-as Ford-Cosworth motorral felszerelt versenygép volánja mögött.

Még több F1 hír:

A brit székhellyel rendelkezett istálló Patrese mellett olyan ismert neveket is a soraiban tudhatott, mint Jochen Mass, Alan Jones, Thierry Boutsen, Derek Warwick, Eddie Cheever, Damon Hill vagy Jos Verstappen.

A csapat, melyet Jackie Oliver alapított, 1988-ban teljesítette a legjobb idényét, amikor az 5. helyen zártak a konstruktőri bajnokságban, míg az egyéniben Warwick 8. lett. Az istálló összesen 1 rajtelsőségig és 8 dobogós helyezésig jutott a Forma-1-ben. Emellett 127 kört és 493 kört töltöttek az élen. Érdekesség, hogy az utolsó dobogós helyezésüket 1997-ben épp a Magyar Nagydíjon ünnepelhették, amikor Damon Hill másodikként ért célba a Yamaha erőforrással felszerelt A18 névre keresztelt kasztnival. Azelőtt pedig 1989-ben voltak dobogósok Amerikában Cheeverrel és a Ford-Cosworth aggregáttal.

Jos Verstappen, Arrows A21 Supertec

Jos Verstappen, Arrows A21 Supertec

Fotó készítője: LAT Images

Az Arrows a Ford-Cosworth, a BMW, a Megatron, az Asiatech, a Yamaha és a Supertec motorjait használta. Azt az egy bizonyos rajtelsőséget 1981-ben Patrese szerezte meg az alakulatnak Amerikában (Long Beach) a Ford-Cosworth motorral.

Az Arrows név örökre megmarad, már csak az autó különleges festése miatt is, amit minden idők egyik legmutatósabbjának tartanak. Gondolunk itt elsősorban a narancssárga színekben pompázó gépekre.

A 2000-es modellből még egy háromüléses verzió is készült. Az eredeti kasztnival Pedro De la Rosa és Jos Verstappen versenyezhetett. Az átalakított gép is rendkívül népszerű volt, amiben egy 3.5 literes V10-es Hart motor dobogott 15 ezres fordulat és 720 lóerő leadása mellett. A konstrukció egyedülálló volt, mivel két utassal is pályára tudott gurulni, akik jobb és bal oldalt foglaltak helyet, így tökéletes rálátásuk volt az aszfaltcsíkra. Ezt szándékosan ilyen módon alakították ki, hogy az utasok a lehető legjobban élvezhessék a körözgetést. 

Képeken a legendás Arrows AX3, mely még ezekben a modern időkben is remek promóciós szolgálatot tehetne a Forma-1-ben, ahol egy kétüléses verzióval dolgoznak, többek között Baumgartner Zsolt irányításával

Arrows AX3
Arrows AX3
Arrows AX3
Arrows AX3
4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A rajongók 37%-a mondja azt, hogy Arrivabenének mennie kellett a Ferraritól!
Következő cikk McLaren: Norris és Sainz révén nem jelent hiányt Alonso távozása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország