A „legenda újjászületik” – a McLaren is vagány festéssel készült Szingapúrra
A Mercedes és az RB után a McLaren is bemutatta a Szingapúri Nagydíjon használt különleges fényezését, amelyet a csapat MP4-es korszaka ihletett.
GX0_um6WMAARDTg
A wokingiak egyik főtámogatójukkal, az OKX-szel közösen alkották meg a festést, amely a „legenda újjászületik” elnevezést kapta. Ennek oka pedig az, hogy az 1981 és 1996 közötti MP4-es F1-es McLareneket próbálták vele megidézni.
Ebben az időszakban születtek a McLaren talán legjobb és legversenyképesebb autói, hiszen számos bajnoki címet szerzett az istálló az említett 15 év során, és olyan legendák ültek az autóikban, mint Niki Lauda, Ayrton Senna és Alain Prost.
Nem csak az ő neveik kerültek azonban fel az autóra, hiszen összesen 13 pilóta kapott helyet a pilótafülke körül, természetesen egytől egyig olyan versenyzők, akik MP4 elnevezésű McLareneket vezettek.
Ami magát a festést illeti, az nyilván eltér az ikonikus piros-fehér dizájntól, de a fehéret azért így is visszahozza, és meg kell hagyni, hogy igazán jól áll neki. A csapat egyébként csütörtök este egy hivatalos leleplezést is tart Szingapúrban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.