A következetesség a siker kulcsa az F1 középmezőnyében

Az Alfa Romeo első embere szerint a forma-1-es világbajnokság kiegyenlített középmezőnyében a következetesség a sikerhez vezető úton a legfontosabb tényező.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing, and Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Azok után, hogy Kimi Raikkonen pont nélkül zárta a Spanyol, a Monacói, majd a Kanadai Nagydíjat is, a legutóbbi öt futamon viszont rendre az első 10-ben végzett, csapattársával ez a német futamon is összejött, bár az Alfa Romeókat utólag szabálytalanság miatt megbüntették. Azokat a pontokat elvették, a csapat viszont fellebbezett, és szeptember 24-én dől el, hogy mi lesz a végleges sorsuk.

Ugyanakkor Frederic Vasseur szerint a fellebbezéstől függetlenül a csapat képes lehet elérni a hetedik helyet a konstruktőri versengésben.

"A következetesség a fontos a középmezőnyben. A McLaren mindig ott lesz, és én azt remélem, hogy a szezon második felében tudunk majd a McLarenek ellen is küzdeni. Minden hétvégén a pontszerzők között kell végezzünk, és lehetőleg megpróbálni ezt elérni mindkét autóval. De lehetünk optimisták, mert ha megnézzük, hol voltunk Barcelonában, akkor látjuk, hogy mennyit fejlődtünk. Keményen nyomjuk, hogy új fejlesztéseket hozzunk, és így kell folytassuk a szezon második felében" - mondta Vasseur.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök szerint a csapat erejét jól mutatja a hungaroringi teljesítmény, mert a magyar pálya nem is fekszik igazán a csapatnak. Räikkönen hetedik lett, és előzte még honfitársát, Valtteri Bottast is.

"Nem voltam pozitív a magyar verseny előtt, mert nem a legjobb a vonalvezetés, de Kimi fantasztikus munkát végzett. A sebesség megvolt az elejétől, a kulcs pedig az volt a számunkra, hogy megelőzzük Grosjeant a rajt után, mert tudtuk, hogy a Haas versenytempója nem olyan acélos" - mondta Vasseur. "Kimi pedig a végén még az egyik Mercedest is maga mögött tartotta, ez nagyszerű volt. Öt vagy hat körön át sikerült Bottast maga mögött tartani. Ez egy nagy lépés volt előre, és ez jó érzés a szünet előtt az egész csapatnak."


A háttérben nagyon sok a pletyka, és vannak, akik már jövőre betennék Mick Schumachert a Forma-1-ben az Alfa Romeóhoz, valamint Fernando Alonsót a Red Bullhoz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jön a Ferrari új motorja, mely 20 lóerővel lehet erősebb
Következő cikk Ricciardo és a Renault a vesztes oldalon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország