A koronavírus miatt lassulhat a McLaren felzárkózási üteme

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elismerte, hogy a koronavírus-járvány okozta leállás késleltetheti a McLaren felzárkózását a Forma-1-ben, de magabiztos azt illetően, hogy a wokingi istálló fenn tudja tartani a pozitív lendületet.

A koronavírus miatt lassulhat a McLaren felzárkózási üteme

A McLaren 2019-es szezonja meglehetősen jól sikerült, ugyanis 2018-ról 2019-re a konstruktőri hatodik pozícióból a negyedik pozícióba tudtak előrelépni. Azonban jelenleg a koronavírus-járvány miatt szünetel a Forma-1, és ez még legalább bő két hónapig így is fog maradni.

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl magabiztos azt illetően, hogy fenn tudják tartani a felfelé ívelő teljesítményüket azután, hogy véget érnek a leállások, viszont azt elismerte, hogy a járvány miatt a McLaren azon ambíciózus terve, hogy felzárkózik a topcsapatokhoz, lassulhat a jelen körülmények miatt

„Először is, az a legfontosabb dolog pillanatnyilag, hogy túl legyünk a krízisen, és hogy csapatként és a Forma-1 egészeként túléljük ezt a dolgot. Ez egy kemény szituáció mindenki számára, viszont magabiztos vagyok azt illetően, hogy ahogy túl leszünk ezen a krízisen, egyszerűen folytatni tudjuk a pozitív lendületünket, amely a leállások előtt volt jellemző ránk.” – mondta Seidl többek között a Motorsport.com-nak.

További híreink:

A leállások pedig a McLaren versenypályán kívüli tevékenységeire is hatással vannak, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy a McLaren felzárkózzon a topcsapatokhoz a Forma-1-ben. Seidl volt a feje annak a struktúraváltásnak, amely többek között a csapat infrastruktúrájának a fejlesztésében és az új szélcsatorna tervezésében fejeződött ki.

„Még innen is nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mennyi ideig fognak tartani a leállások. Az viszont biztos, hogy a teljes céget leállítottuk a lélegeztetőgép-gyártáson kívül, ez pedig azt jelenti, hogy az infrastrukturális terveink is szünetelnek pillanatnyilag.”

„Egyszerűen látnunk kell az összes cégünkkel és beszállítónkkal együtt, akik együtt dolgoznak velünk ebben a projektben, hogy meddig fog tartani, amíg újra visszatérhetünk a normál kerékvágásba.”

A McLaren remélte, hogy az előzetesen 2021-re tervezett technikai szabálymódosítások segíteni fogják a felzárkózásban, és csökkenthetik a hátrányukat a Mercedes, Ferrari, Red Bull trióhoz képest. Ezeket a szabályváltoztatásokat viszont a 2022-es szezonig halasztották, így a középcsapatoknak tovább kell várniuk ahhoz, hogy valamennyire átalakuljanak az erőviszonyok.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, and Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Nem titok, hogy a McLaren sok energiát fordított arra, hogy már 2021-ben jöjjenek az új technikai szabályok. Ugyanakkor teljesen megértjük, hogy miért döntöttek a halasztás mellett. Időzítés szempontjából egyértelmű, hogy a szabályváltoztatások elhalasztása és a gyárak leállításának az együttese lassítja azt a folyamatot, hogy még feljebb kerülhessünk a rajtrácson.”

„Ugyanakkor ez egy olyan kihívás, amelyben már benne vagyunk. Világos tervvel rendelkezünk azt illetően, hogy mit tegyünk a következő hónapokban és években azért, hogy még előrébb kerüljünk a rajtrácson.”

A technikai szabályváltoztatások elhalasztásának ellenére a költségvetési sapka bevezetése továbbra is tervben van, viszont a csapatok még nem egyeztek meg ennek az összegében. Seidl erről is szót ejtett.

„Szeretnénk minél alacsonyabb összeget meghatározni a költségvetési sapkának. Szeretnénk, ha ez az összeg 100 millió dollár lenne. Egyértelműen mindenkin látom az eltökéltséget, mindenki megérti, hogy egy nagy krízisben vagyunk, és hogy nagy döntéseket kell meghoznunk annak érdekében, hogy megvédjük a csapatokat és a Forma-1-et.”

 

A Supercars Eseries 2. fordulója is elképesztő izgalmakat tartogatott, a wildcardként versenyző Max Verstappen csapattársával, Shane van Gisbergennel vívott csatát a barcelonai pályán a győzelemért.

megosztás
hozzászólás
Továbbra sincs megállapodás az F1-es költségsapka kapcsán – a legfrissebb információk
Előző cikk

Továbbra sincs megállapodás az F1-es költségsapka kapcsán – a legfrissebb információk

Következő cikk

Wolff: Az F1-nek is segítenie kell a koronavírus terjedésének lassításában

Wolff: Az F1-nek is segítenie kell a koronavírus terjedésének lassításában
Hozzászólások betöltése