A koronavírus keresztbe tehet a 18 colos gumik 2022-es bevezetésének is?

A Pirelli aggódik, ugyanis nem biztosak benne, hogy teljes tesztprogramot lesznek képesek a 18 colos gumik teljes tesztprogramját elvégezni azok 2022-es bevezetése előtt.

The weekend Pirelli tyre selection

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Pirellinek idénre 25 tesztnapja volt betervezve az újfajta gumikkal mind száraz, mind esős keverékeket illetően, melyeken mind a 10 csapat átalakított autókkal vett volna részt. Azonban miután a Ferrari februárban Jerezben letudta saját részét, a programot a koronavírus miatt leállították, ahogy a szabályváltozások is átkerültek 2022-re 2021-ről.

Az eredeti naptár szerint Fioranóban, Baheinben, Barcelonában, a Red Bull Ringen, Silverstone-ban, Szuzukában és a Paul Ricardon lettek volna tesztek, utóbbin öt napig vizes pályán mérték volna fel a gumikat.

A tesztprogram így 2021-ben lesz véghez vive, a végső kiértékelő teszt pedig 2021 végén, a zárófutam után lesz a csapatok tesztmodelljeivel – bár Mario Isola, a Pirelli Forma-1-részlegének vezetője szerint a bizonytalan versenynaptár és a korlátozások miatt nehéz dolguk lesz pontosan megtervezni a programot.

Még több F1 hír:

„Nagyon nehéz lesz a jövő évi naptárba behelyezni ezt a 25 napot. Annyi biztosnak látszik, hogy a szezon kezdetekor lesznek még érvényben korlátozások. Amint lesz vázlata a menetrendnek, megpróbáljuk valahova besűríteni őket.” – mondta el Isola a Motorsport.com kérdésére.

„Egy lehetőség az, hogy a lehető legtöbb ezek közül futamok után, kedden és szerdán történjen, ugyanazon a pályán maradva, hogy minimális legyen a csapatok mozgása. Azzal is számolnunk kell, hogy karanténok is érvényben lehetnek egyes országok között.”

Próbálunk okos és rugalmas tervet összehozni, mert tesztek nélkül egyszerűen nem lehet az új kerekeket bevezetni. Nem lesz könnyű, mindent megteszünk és a csapatokkal együtt megpróbálunk összehozni valamit.”

 

Az is bökkenőt jelent, hogy a fenti pályák közül egyedül a Paul Ricard alkalmas vizes körülmények szimulálására: „A nedves pályára való gumikkal bajban leszünk, mert nem lehet őket egy pályán tesztelni. Paul Ricard az egyetlen pálya beépített locsolóval, vagy Fiorano, de ott nincs verseny."

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green is megerősítette a Motorsport.com kérdésére, hogy a csapatoknak nehéz dolga lesz: „Nem igazán tudni jelenleg, hogy a következő szezon hogyan fog alakulni.”

„Én úgy látom, hogy hacsak nem tudjuk ezt a járványt lecsillapítani 2021 első felére, akkor nagyon komoly problémáink lesznek. Valamit lehet, hogy el tudunk majd intézni,l de nem az a naptár lesz, amit mind szeretnénk látni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hol voltak a sárga zászlók? - kérdezi Bottas
Következő cikk Leclerc örül a sok futamnak, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország