A koronavírus 2021-et is borítja?

2020 őszén a koronavírus a világ számos országában ütötte fel ismét a fejét. Bár a sport világát egyelőre nem érték korlátozások, a járvány akár a Forma-1 következő, 2021-es szezonjára is hatással lehet. Az FIA műveleti igazgatója érthetően ennek ellenkezőjében bízik.

A koronavírus 2021-et is borítja?

A Forma-1 egyike azoknak a sportágaknak, ahol a járvány ellen hozott intézkedések kifejezetten hatékonynak bizonyultak. Eddig Sergio Perez volt az egyetlen a versenyzők közül, aki pozitív koronavírus tesztet produkált. Rajta kívül két paddockban dolgozónál mutatták ki a vírust, melynek terjedését azonban sikerült megakadályozni.

Bruno Famin, az FIA műveleti igazgatója bízik az általuk hozott intézkedésekben.

„Szembesültünk már néhány nehézséggel, de ezeket meg tudtuk anélkül oldani, hogy leálláshoz kellett volna folyamodnunk.”

Még több F1 hír:

„Továbbra is ébernek kell lennünk, mert a veszély nem múlt el. Könnyen lehet, hogy az utolsó futamokon újabb problémák merülnek majd fel” – nyilatkozta Famin a spanyol AS napilapnak.  

A COVID-19 járvány terjedésre sok országban új erőre kapott. Kérdés, mennyire fogja ez befolyásolni a Forma-1 2021-es naptárát.

„A legtöbb országban felvetődött a dilemma, megrendezhetőek-e a Forma-1-hez hasonló események. Bizonyítottuk, hogy az általunk felállított szabályrendszer működőképes, így nem látom akadályát annak, hogy eltérjünk a jelenlegi tervektől.”

Habár az elmúlt versenyeken újra nézők jelenlétében zajlottak a versenyek, a tendencia folytatása nem garantált.

We race as one logo

We race as one logo

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Nehéz lesz, de még nem tudjuk, mennyire. A vírus mindenhol ott van, és 2021-re sem fog eltűnni. Amíg nincs vakcina, addig számítanunk kell problémákra. Jövőre remélhetőleg könnyebb dolgunk lesz, de biztosak vagyunk benne, hogy a koronavírus az életünk része marad” – zárta Famin.

Messze a költségvetési plafon felett a Red Bull

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Mick Schumacher mesél a fioranói tesztről és az SF71H-ról (videó)
Előző cikk

Mick Schumacher mesél a fioranói tesztről és az SF71H-ról (videó)

Következő cikk

Brawn válaszolt Sainz kritikájára

 Brawn válaszolt Sainz kritikájára
Hozzászólások betöltése