A kormány engedélyt adott a két Brit Nagydíj megrendezésére! – sajtóhír

A RaceFans információi szerint jövő héten a Forma-1 bejelentheti, hogy két versenyt is rendeznek majd idén Silverstone-ban, mivel a kormány biztosította a sportot arról, hogy az új karantén-szabályok ellenére megtarthatják az eseményeket.

The Safety Car leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Gareth Harford / Motorsport Images

Június 8-tól kezdve lépnek érvénybe az új karantén-szabályok az Egyesült Királyságban, ami azt jelenti, hogy aki megérkezik az országba, annak 14 napon keresztül izolálnia kell magát mindenkitől, vagyis karanténba kell vonulnia.

Ez pedig komoly akadályt jelentett volna a silverstone-i versenyek számára is, hiszen a Forma-1 szoros menetrendjébe nem fér bele, hogy a csapattagok 2 hétig karanténban legyenek a szezon közben.

Még több hír:

Azonban a RaceFans információi szerint a brit kormány formálisan benyújtotta a javaslatait a Forma-1-nek, amelyeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy megrendezhessék a versenyeket, és ha ez megtörténik, kivételezést kaphatnak az Egyesült Királyság kormányától.

A silverstone-i két versenyről való hivatalos bejelentések pedig a jövő hét elején érkezhetnek, amikor az F1 be fogja jelenteni az átalakított 2020-as versenynaptárat. Ennek a hírek szerint része lesz két júliusi verseny a Red Bull Ringen, majd a Magyar Nagydíj fog következni, augusztusban pedig a két silverstone-i futam jöhet.

A versenyek zárt kapuk között kerülhetnek megrendezésre, a csapatonkénti személyzet száma nem haladhatja meg a 80 főt, amelyből maximum 60-an foglalkozhatnak az autó operációjával. Az F1 emellett folyamatos koronavírus-teszteket akar végezni a paddockban.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: éhező gyerekből milliárdos F1-tulajdonos
Következő cikk Horner elmesélte Vettel és Webber törökországi ütközésének és a Multi21-nek a történetét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország