A kormány egy mondattal elintézte a Forma-1 legtitkosabb tervét

Dánia forma-1-es futamot szeretett volna rendezni, de a hírek szerint a háttérben elindult tárgyalások végére gyorsan pontot tett a dán kormány.

Hermann Tilke talks with Danish Politician Helge Sander and Lars Seier Christensen, CEO, Seier Capital

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Forma-1 állandó terjeszkedéséből senki sem akar kimaradni, a sportág még mindig hatalmas tömegeket vonz, és szeret is meghódítani új piacokat. Sőt, a Forma-1 idén először 22 futamból áll, és a hírek szerint ez még nem is a vége a terjeszkedésnek.

2020-ban visszatér a Holland Nagydíj, amely sokáig alap tagja volt a naptárnak, ám immár 35 éve, hogy kikerült a körforgásból. A másik újonc idén Vietnám, amely még sosem rendezett viszont futamot.

Természetesen már vannak új jelentkezők, Dél-Afrika mellett már évek óta szó van Miami beszállásáról is, de a jelek szerint Európában is akadt volna jelentkező. Helge Sander egykori miniszter és Lars Seier Christensen milliárdos gondolta úgy, hogy jó ötlet lenne Dániába vinni az F1-et, és ezért minden követ megmozgattak.

Sőt, már a koppenhágai pálya vonalvezetése is megvolt, és a városi pályát az FIA el is fogadta, sőt, a szervezet úgy számolt, hogy akár már az idei évadban versenyt rendezhet Dánia. Azonban valami közbejött.

Még több F1 hír:

Koppenhága polgármestere ugyanis végül visszavonta a projekt támogatását, ám ezzel még nem dőlt dugába az ötlet. "A Forma-1 meghatalmazott, hogy vizsgáljam meg más városok bevonásának a lehetőségét, és kettő - Aalborg és Roskilde - is alkalmasnak bizonyult, mind az önkormányzati, mind a magánbefektetők oldaláról. De egy ilyen üzlethez a kormányzat beleegyezése is szükséges" - mondta Sander.

Azonban míg az egykori miniszter egy személyes meghallgatást szeretett volna, a kormány részéről egy rövid választ kapott. "Olyan találkozót szerettem volna, ahol kifejthettem volna az álláspontot, de egy írásbeli választ kaptam csak" - mondta Sender.

Ebben ez állt: "Ez egy bonyolult és kockázatos projekt, amelynek számos szereplőjének a széles körű támogatására lenne szükség, ideértve a politikai támogatást is. Ez a projekt nem prioritás a kormány számára most, de érzékeltük a lépéseket, amelyeket a Forma-1 zöld irányba tett, és ezért szeretnénk még többet hallani ennek fejleményeiről a továbbiakban" - szólt Simon Kollerup gazdasági miniszter válasza.

A válaszból kiderül, hogy a Forma-1 2030-ig kitűzött széndioxid-semlegességi terve lehet a dániai F1-es futam kulcsa, de Sander szerint a piaci szereplők üdvözölnék a sportág érkezését. Egy könyvvizsgáló korábbi jelentésében azt írja, hogy Baku az elmúlt négy Azerbajdzsán Nagydíjból több mint 500 millió dollár bevételre tett szert, ebből nem szeretnének a dánok sem kimaradni.


Egy fantasztikus, magyar felirattal ellátott összeállítás arról, hogy a Ford v Ferrari című film ugyan remekül sikerült, ám olyan jeleneteket is a vászonra vitt, amik a valóságban eltérő módon történtek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton 52 millió dollárért kínálja New York-i lakását
Következő cikk Ron Dennis vérig sértette Damon Hillt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország