A korai előrejelzések alapján pakolhatják az esernyőt a Spába érkező F1-csapatok

A jelenlegi előrejelzések szerint a Belga Nagydíj egész hétvégéje alatt várhatóak záporok, de a legnagyobb esély az esőre egyelőre vasárnap mutatkozik.

Pirelli branding in the rain

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Egy esős Belga Nagydíj mindig komoly izgalmakat hordoz magában - elég visszagondolni az egyik legikonikusabb tömegjelenetre 1998-ból, ahol a rajt után azonnal szinte a teljes mezőny összetörte az autóját.

Az utóbbi években nem igazán fogadta égi áldás az ideérkező forma-1-es mezőnyt, amely egy hét szünet után itt kezdi meg a következő hármasfogatot versenyekből, Spa után Monza és Mugello lesznek a következő helyszínek.

Még több F1 hír:

Az eső hozta izgalmak azért rá is férnének a sorozatra, legalábbis az eddigi hat verseny alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes ismét simán elszalad a trófeával, egyedül Max Verstappen tudta őket eddig megszorongatni.

Egyelőre úgy tűnik, szükség lesz az esőgumikra akár egész hétvégén, hiszen már péntekre és szombatra is 40-60%-os valószínűségre mondanak záporokat az előrejelzések, szombaton az időmérő startjára 56%-os esélyt adnak neki.

Azonban míg pénteken és szombaton csak záporokat várnak a meteorológusok, vasárnap már jóval komolyabb esőzésekkel számolnak, a futam idejére 74%-a jelenleg a valószínűsége egy kiadósabb zuhénak - aztán, hogy ez az eddigiek tekintetében mennyire igazolódik be, az hat nap múlva kiderül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel és Hamilton egy csapatban? Nem voltunk tőle messze
Következő cikk Bottas nemrég az egyik visszatérő pályán körözött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország