A korábbi versenyző örül az egyik legikonikusabb olasz helyszín visszatérésének

Akárcsak 2020-ban, úgy idén is lesz Emilia Romagna Nagydíj Imolában, köszönhetően az F1-es versenynaptár bizonyos változásainak. Ez sokak számára jó hír lehet, hiszen a szurkolók és a pilóták körében is kedvelt helyszínről van szó. Köztük van Jarno Trulli is, aki sok ottani viadalon vett részt pályafutása során.

Imola and sponsor signage by the side of the track

Imola and sponsor signage by the side of the track

Andy Hone / Motorsport Images

A korábbi olasz Forma–1-es pilóta nem tudott mindig sikereket elérni a pályán, de ettől függetlenül is jó emlékeket őriz róla. „Imola visszatérése azt jelenti, hogy az egyik legikonikusabb olasz helyszín került ezzel vissza a naptárba.”

„Ez a pálya olyan, hogy a sok gyönyörű kép és emlék mellett sajnos kevésbé szép dolgokat is adott nekünk” – utalt ezzel minden bizonnyal Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálos balesetéről emlékezetessé váló fekete hétvégére.

Még több F1 hír:

„Technikás és kihívást jelentő aszfaltcsík. Ugyan mindig is nagyon élveztem, a szerencse valahogy sosem állt mellém. Az első imolai futamomat el sem tudtam kezdeni, mert a Minardi sebességváltója elromlott a kivezető körön.”

„A versenyzők azonban szeretik ezt a pályát, pontosan azért, mert komoly kihívást jelent” – zárta gondolatát az olasz. Hogy idén milyen futamra számíthatunk, az még kérdéses, de a tavalyi nem feltétlenül volt a legizgalmasabb, hiszen az egész szezonban ott láthattuk a legkevesebb előzést.

Most akkor lesz futam az utcai pályákon vagy sem?


On the Line előzetes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes így készül Lewis Hamilton szerződéshosszabbítására?
Következő cikk Norris: a Mercedes csomagja sokkal jobban működhet a McLarenben, mint a Renaulté

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország