A korábbi pilóta szerint Perez falba ütközik Verstappen ellen
Az utóbbi időben egyre többet beszélnek a Red Bull háza táján meglévő esetleges feszültségről. A korábbi F1-es versenyző, Ivan Capelli is igyekezett kielemezni a helyzetet, és elmondta véleményét Sergio Perez és Max Verstappen házon belüli csatájáról.
„A csapattársad az első számú ellenfeled” – szól a Forma–1 egyik alapvető mondása, és ez alól a Red Bull sem kivétel. Perez pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy valahogyan tartani tudja a lépést a holland bajnokkal.
2022-ben ez a szezon első harmadában nagyjából sikerült is neki, aztán viszont ismét hatalmasra nyílt az olló kettejük között. Idén egyelőre még nehéz megmondani, miként alakulhat a párharcuk, de három verseny után ismét a mexikóinak kell kapaszkodnia.
Belső feszültséget pedig már idén is láthattunk a két pilóta között, méghozzá Szaúd-Arábiában, ahol egyikőjük sem volt feltétlenül elégedett azzal, ahogyan a csapat kezelte kettejük csatáját. Ausztráliában aztán Perez elég rossz hétvégét teljesített, és miközben ő az autóra mutogatott, a csapat vezetői finoman azért tudatták a nagyközönséggel, hogy szerintük inkább a versenyzőjük hibázott.
Capelli úgy véli, Verstappen ellentmondást nem tűrő stílusát nehéz lesz kezelnie Pereznek. „Verstappen annyira tehetséges, hogy csak beül az autóba, és két kör múlva máris tisztában van a határokkal bármely pályán, tehát rögtön gyors. Ami Pereznek rengeteg erőfeszítésébe kerül, az nála automatikusan jön” – mondta az olasz a Repubblicának.
„Verstappen kegyetlen. Szaúd-Arábiában elvitte a leggyorsabb kört, hiába kérte arra a csapata, hogy legyen óvatos. Ő viszont üzenetet akart küldeni: »Én vagyok az első számú, nem engedem, hogy megmondják, mit csináljak.« Perez számára ez ösztönzés, de egyben egy fal is, mivel Verstappen nem enged semmiből. Ilyenek a bajnokok.”
Perez ugyanakkor arról nyilatkozott, hogy továbbra is nagy közöttük a tisztelet, és tudják, hogyan kell kezelniük a párharcukat.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.