A korábbi pilóta „oltári hülyeségnek” titulálta Vettel slickes kockáztatását

Christian Danner egyszerűen nem tudja felfogni, hogy Sebastian Vettel miért döntött úgy a Török Nagydíjon, hogy megpróbálja a köztes esőgumik helyett slicken a vezetést. A négyszeres bajnok rengeteget bukott ezzel manőverrel.

A korábbi pilóta „oltári hülyeségnek” titulálta Vettel slickes kockáztatását

Egy idő után hiába nem volt már utánpótlása az esőnek, a török pálya a körülmények miatt egyszerűen nem akart a megszokott ütemben száradni, hiába köröztek rajta folyamatosan az autók. Ez pedig azt eredményezte, hogy sosem érkezett el igazi váltópont.

Egyvalaki viszont mégis bevállalta a lehetetlent. Vettel a 38. körben kérte meg csapatát, hogy készítsék elő a közepes abroncsokat számára. Miután azonban megtörtént a kerékcsere, néhány méter után kiderült, hogy ez a kockáztatás most nem jött be.

A német számtalanszor elhagyta a pályát, alig tudott gázt adni, és olyan volt, mintha jégen vezetett volna, ezért a kör végén rögtön kénytelen volt visszajönni a pitbe, hogy az Aston Martin új köztes abroncsokat tegyen autójára.

Még több F1 hír:

Ennek köszönhetően Vettel csak a 18. helyen futott be, mindössze a két haasos pilótát megelőzve. Danner nem is igazán tudja, hogy mire gondolt honfitársa. „Ez oltári hülyeség volt” – mondta a Sport1.de-nek.

A futam után Vettel arról beszélt, hogy érzése szerint már nem maradt sok az intereken, és azt gondolta, hogy a slick is lehet olyan jó, de végül nem tudta őket működésre bírni. Utólag persze már könnyű okosnak lenne, de az is beszédes, hogy rajta kívül senki más nem próbálta meg.

Bár látva Vettel szenvedését, ez teljesen érthető is. Danner tehát nem érti, az astonos pilóta mit szeretett volna elérni vakmerő húzásával, Mick Schumacher teljesítményéről viszont jó véleménnyel volt.

Elindult az F1 virtuális bajnoksága, Bereznay kezdése nehézkes volt

megosztás
hozzászólás
Marko: Silverstone óta valami furcsa dolog történt a Mercedesnél

Előző cikk

Marko: Silverstone óta valami furcsa dolog történt a Mercedesnél

Következő cikk

Mercedes: Hamilton végig tudta volna csinálni a versenyt kiállás nélkül, de…

Mercedes: Hamilton végig tudta volna csinálni a versenyt kiállás nélkül, de…
Hozzászólások betöltése