A korábbi mérnök szerint a McLaren sikeres lehet az új technikai csapatával, de…
A korábban többek között a Ferrarinál is dolgozó Rob Smedley amondó, hogy a McLaren nemrég felállított új technikai struktúrája egyértelműen sikeres lehet, ha viszont bármilyen gyenge láncszemet tartalmaz a rendszer, akkor mégis könnyedén széteshet.
Az idei MCL60-ról már nagyon hamar kiderült, hogy nem úgy muzsikál, ahogyan azt a csapat a tél folyamán elképzelte, ez pedig azt jelenti, hogy a wokingiak jelenleg messze vannak saját elvárásaiktól. Részben ennek, részben pedig a tavalyi gondoknak is köszönhetően az istálló végül úgy határozott, hogy gyökeresen átalakítja technikai részlegét.
Ennek következtében az eddigi technikai igazgatónak, James Keynek távoznia kellett, az ő feladatait pedig tulajdonképpen háromfelé osztották szét. Smedley ugyan sajnálja a szakember elküldését, hiszen nagyjából egyszerre kezdték meg karrierjüket az F1-ben, ugyanakkor ő is tisztában van azzal, hogy a McLarennél szükség volt a változtatásokra.
„Szomorú volt látni, hogy James elhagyja a csapatot. De ilyen a Forma–1, brutális. Régen dolgoztam vele, még amikor a pályafutásunkat kezdtük. Valójában mindketten versenymérnökök voltunk a Jordannél. Én Giancarlo Fisichellával dolgoztam, ő pedig Takuma Satóval” – mondta Smedley az F1 Nation podcastben.
„Jó munkát végzett ott, és jó munkát végzett más csapatoknál is, szóval jó lenne látni őt valahol máshol, de a McLarennél eljött az újrakezdés ideje. Andrea [Stella] vezetésével, Zak Brownnal és a három technikai vezetővel remélhetőleg a McLaren ismét visszatérhet az élre.”
A kérdés persze ettől még adott: hogyan fog működni ez a „háromfejű” rendszer, hiszen korábban is volt már hasonló Wokingban, és akkor elég csúfosan leszerepeltek. Smedley szerint azonban nincs ezzel gond, amíg a feladatok rendesen le vannak osztva, ráadásul manapság már amúgy sem feltétlenül működőképes az, ha egy technikai vezetővel rendelkezik egy alakulat.
„Andrea feladata most az, hogy biztosítsa a megfelelő együttműködést hármójuk között, mert akkor nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy az egyik vagy másik a harmadikra mutogat, és őt tartja a gyenge láncszemnek. Mert ha ez bekövetkezik, akkor az egész rendszer elhal, és mindhárom részlegnek magas szinten kell teljesítenie, támaszkodniuk kell egymásra, mert így tudnak jó autót építeni” – hangzott Smedley véleménye a McLaren új struktúrájáról.
És ha már a korábbi rossz próbálkozásokról is szó esett, Stella elmagyarázta azt is, miben más ez a struktúra attól, amely 2015-ben kudarcot vallot.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.