A korábbi Ferrari-pilóta szerint nem várhatunk csodákat a csapattól 2021-ben

A Ferrari korábbi Forma-1-es versenyzője, Rene Arnoux szerint a maranellói istálló 2021-ben nem lesz képes csodákra, és azt is elmondta, szerinte mire lehet szükség ahhoz, hogy újra a megfelelő pályára álljanak a vörösök.

megosztás
hozzászólás
A korábbi Ferrari-pilóta szerint nem várhatunk csodákat a csapattól 2021-ben

A Ferrari 2020-as szezonja messze nem alakult fényesen, hiszen a tradicionális olasz istálló mindössze a hatodik helyen végzett a konstruktőrök között. Azt természetesen egyelőre nem tudni, mekkorát tud előrelépni a Scuderia 2021-ben, viszont teljesen új motorral készül a Ferrari, hogy elkerüljék az újabb blamát.

A korábbi Ferrari-pilóta Rene Arnoux szerint valaminek változnia kell ahhoz, hogy újra a megfelelő pályára álljon a vörös istálló – erről az Autosprintnek nyilatkozott:

Még több F1 hír:

„Minden azon múlik, hogy a megfelelő személyeket helyezd a megfelelő pozíciókba a csapaton belül, biztosra kell menni azt illetően, hogy minden részleg jól tud együtt dolgozni. Meglehet mindened házon belül, de ha nincs mindenki egy hullámhosszon, akkor nem érsz el semmit.”

„Enzo Ferrari és Jean Todt például tudta, hogy hogyan menedzseljenek mindent jól a Ferrarinál. Talán Todt azt nem tudta, hogyan kell autót tervezni, azt viszont igen, hogy pontosan hogyan kell formálni egy csapatot.”

„Ő mindent elintézett, hogy minden készen álljon az újonnan érkezők számára is, ezért jöttek aztán a jó eredmények. Ez nagy különbség a múlt és a jelen között a Ferrarinál.”

 

Arnoux azt is hozzátette, nem számít csodákra a 2021-es évben a Ferraritól – idén már Carlos Sainz fog Charles Leclerc mellett versenyezni.

„Most csak egyszerűen megosztom, hogy milyen intézkedéseket kellene alkalmazni. De minden változtatás időt vesz igénybe, nem nyerhetsz egyik napról a másikra. Éppen ezért nem gondolom, hogy a Ferrari csodákra lesz képes 2021-ben.”

Olyan rekordhoz közelít Verstappen és Bottas, amelyet nem szeretnének elérni…


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Jordan „jelentős részesedést” adott volna a csapatából Sennának

Előző cikk

Jordan „jelentős részesedést” adott volna a csapatából Sennának

Következő cikk

SZAVAZÁS: Ki lesz az év legjobb újonca a Forma-1-ben?

SZAVAZÁS: Ki lesz az év legjobb újonca a Forma-1-ben?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr. , Charles Leclerc , René Arnoux
Csapatok Ferrari
Szerző Gyémánt Péter