A korábbi F1-es csapattulajdonos bátor tippje az Andrettivel kapcsolatban
A korábbi F1-es csapattulajdonos Paul Stoddart beszélt arról, hogy mire számít az Andretti Cadillac csapatától a Forma-1-ben, de hozzátette, megérti, miért ellenzik a jelenleg csapatok az esetleges új beszálló érkezését.
Mint ismert, nagy lépést tett az Andretti Cadillac azzal, hogy az FIA-tól zöld utat kaptak, most pedig jön a következő nagy feladat: az FOM-mel is meg kell állapodniuk, miközben a meglévő csapatok többsége nem örülne a beszállásnak.
Ez ugyanis azt jelentené, hogy a 10 helyett 11 csapat osztozna a Forma-1-es pénzdíjakon. A korábbi F1-es csapat, a Minardi tulajdonosa, Paul Stoddart pedig azt mondta, megérti a csapatokat, de szerinte nagyon jót tenne az F1-nek az Andretti érkezése:
„Személyes tapasztalat alapján mondom, hogy nagyon nehéz beszállni és túlélni a Forma-1-ben. Meg tudom érteni, hogy a csapatok miért nem támogatják a dolgot, de az Andretti egy első osztályú csapat.”
„Nehéz lesz a beszállásuk ellen harcolni. A csapatok most már profitot termelnek, ezért keményen fognak küzdeni a beszállás ellen, de nehéz dolguk lesz. A sport számára viszont fantasztikus lenne a GM és az Andretti belépése, mert nem hátul lennének, jó teljesítményt nyújtanának.”
„Számos aspektust kell figyelembe venni ilyenkor: hogyan tudsz helyet csinálni a 11. csapatnak, miközben fenntarthatónak kell lennie a sportnak a meglévő csapatok szempontjából is” – mondta Stoddart a RacingNews365-nek.
Eközben Lawrence Stroll arról beszélt, hogy a fia az első, és kiderült, melyik alkatrészt cseréli ki a Ferrari Sainz autójában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.