A korábbi Bridgestone-szakember szerint nem fair kritizálni a Pirellit

A Motorsport.com holland részlege egy exkluzív interjú keretében szólaltatta meg a Bridgestone gumigyártó korábbi szakemberét, Kees van de Grintet, akinek nagy szerepe volt Michael Schumacher ferraris sikerkorszakában.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 with a puncture on his front tyre

Fotót készítette: motosport.com

A hollandot többek között Max Verstappen utolsó kerékcseréjéről, a Pirellit ért kritikákról, valamint a gumiproblémák lehetséges hátteréről is kérdezték. Ami Verstappen utolsó bokszkiállását illeti, van de Grint megérti a Red Bull döntését, és a többiek gumiproblémája miatt a második hely még így is egyfajta bónusz volt Verstappen számára.

„Abban az adott helyzetben ez volt az értelmes döntés. A biztonságot és a leggyorsabb körért járó egy pontot választották. A második helyen célba érni, köszönhetően a többiek problémáinak, még így is egyfajta bónusz volt Maxnak” – véli a szakember.

A holland Bridgestone-szakember maga is sok hasonló helyzetet látott már Michael Schumacher oldalán, és elmondta, hogy ilyenkor néhány másodperc leforgása alatt kell meghozni a jó döntést. Ez nyilván nem könnyű dolog, és persze egy kis szerencsére is szükség van.

„Én nem kritizálnám a Red Bullt” – folytatta a témát. „Abban a pillanatban nem tudhatták, hogy mi lesz Hamiltonnal. Utólag visszanézni mindig könnyebb, és egyszerű azt mondani, hogy folytatniuk kellett volna. Viszont mi van akkor, ha Max is defektet kap az extra kiállása nélkül?” – tette fel az egyértelmű kérdést a holland.

Még több F1 hír:

Ami a Pirelli munkáját, és az őket ért kritikákat illeti, van de Grint ismét csak védelmébe vette az olaszokat. Elmondta, hogy minden, amit csinálnak, mikroszkóp alatt történik, hiszen ők az egyedüli gumibeszállítói a sorozatnak.

„Minden mozdulatukat mikroszkóppal vizsgálják, és szinte lehetetlen mindenkinek a kedvében járni. A Pirellinek valószínűleg a tavalyi adatok alapján kellett elvégezni a számításokat. Könnyű apró hibákat véteni ebben, például egy abroncs karkaszának várható élettartamát illetően.”

„Nem tudjuk, hogy milyen adatokat osztottak meg a csapatokkal. Lehet, hogy néhányuk tovább használta a gumikat, mint amit a Pirelli javasolt nekik. Bármi is történt, szerintem nem helyes, hogy az emberek egyből a Pirellire mutogatnak” – fejtette ki véleményét van de Grint a gumihelyzetről.

Végül szó esett még arról is, hogy egyáltalán mi okozhatta a futam végén látott defekteket. Kees van de Grint egyértelművé tette, hogy szerinte nem a gumik keveréke volt a probléma forrása. „Ha ez történt volna, akkor a gumik elhasználódása miatt jelentősen csökkentek volna a köridők, mielőtt bekövetkezik a baj.”

Ő sem tartja elképzelhetőnek, hogy a defekteket csak a törmelékek okozták, hiszen az eléggé nagy véletlen egybeesés lenne. Szerinte inkább a karkasz lehetett a ludas ezekben az esetekben, és egyszerűen „annyi lett” a gumiknak.

Damaged tyre on the car of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 covered with a bag

Damaged tyre on the car of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 covered with a bag

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Végezetül hozzátette még, hogy nem gondolja, hogy a mostani hétvégére szánt lágyabb keverékek hasonló gondot okoznának majd. Minden csapat átgondolja majd a stratégiáját, és vélhetően többször fognak majd kiállni.

Van de Grint véleményéből azért leszűrhető, hogy nem érdemes minden hibának látszó eset után egyből ujjal mutogatni, hiszen amíg nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlott le a háttérben, addig kár másokat kritizálni.

Miért nem okozott gondot a versenybíráknak, hogy Lewis Hamilton nem ment a boxba defektje után?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen időjárás fogja fogadni az F1-es mezőnyt a 70. Évforduló Nagydíjon
Következő cikk "B*****meg, ez nem sokon múlt." - videón Lewis Hamilton befutója a defektes kerékkel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország