A korábbi bajnok megvédte Perezt: „Mit kellett volna csinálnia? Nem vehetett vissza…”
Jenson Button szerint Sergio Perez nehezen kerülhette volna el a Charles Leclerc-rel történt ütközését a Mexikói Nagydíj rajtját követően.
Perez számára érthető módon rendkívül különleges volt az előző hétvége, hiszen hazai szurkolók tízezrei előtt versenyezhetett, vasárnap viszont csak a célegyenes végéig jutott, miután egy ambiciózus manővert próbált meg az 1-es kanyar külső ívén.
A gond azonban az volt, hogy túlságosan is korán akart befordulni, miközben ketten voltak a belső oldalán, így az autója összeért Leclerc-ével, majd a levegőbe emelkedett. A sérülés pedig már túl nagy volt, így hiába evickélt még vissza a bokszba, nem folytathatta a versenyt.
A futam után Button arról beszélt, Perez „nem ítélte meg helyesen a helyzetet”, de nem maradt túl sok lehetősége, miután három autó került egymás mellé. „Ez a probléma, amikor egyes autók jól, míg mások rosszul rajtolnak. Az 1-es kanyarig pedig olyan hosszú út vezet. Mit kellett volna csinálnia? Nem vehetett vissza és sorolhatott be mögéjük, mert jöttek az autók.”
„Így lehetőségük lett volna kívülről bevetődni mellé és további káoszt okozni. Szóval trükkös szituáció volt. Amikor eljutsz arra a pontra, hogy elhatározod, most fogsz befordulni, akkor már nincs visszaút. A rajt maga remek volt Max számára középen, de utána olyan helyzetbe került, hogy nem volt szélárnyéka.”
„Gyorsulási verseny alakult ki az 1-es kanyar felé. Carlost kicsikét arrébb tessékelték, ami lehetőséget adott Checónak, hogy kimenjen a külső ívre. A hárman egy helyre azonban nem működik. Charles-nak nem volt hová mennie. Checo pedig azt gondolhatta, hogy Charles-nak elég helye van még belül, különben nem fordult volna be. Nem akart balesetet, csak nem ítélte meg helyesen a helyzetet” – hangzott Button véleménye a mexikói rajtbalesetről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.