A korábbi Alfa-pilóta is esélyes az Alpine ülésére – olasz sajtó
A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint a tavaly még az Alfa Romeo csapatánál versenyző Antonio Giovinazzi is ott van az Alpine vezetőinek „noteszében”, de nem várható hivatalos információ a Piastri-Ricciardo ügy lezárásáig.

Alaposan megkavarta a Forma-1-es pilótapiacot Sebastian Vettel visszavonulásának bejelentése, hiszen ezt követően négy napon belül jött a hír, hogy Alonso az Aston Martinhoz igazol, az Alpine bejelentette Piastri érkezését, Piastri pedig bejelentette, hogy nem igazol az Alpine-hoz.
Eközben a Motorsport.com szerint a McLaren már közölte Ricciardóval, hogy Piastri érkezne a helyére, Ricciardo pedig ausztrál sajtóhírek szerint őrületes kompenzációt kér szerződése felbontásáért.
Eközben több istállónál is megüresedik egy-egy hely, amennyiben Piastri a McLarenhez fog szerződni, akkor az Alpine, a Haas és a Williams vezetősége törheti a fejét azon, hogy ki érkezzen a meglévő Ocon, Magnussen, illetve Albon mellé.
A Motorsport.com olasz kiadása szerint jó esélye lehet az Alpine ülésére a három szezont az Alfa Romeónál lehúzó Antonio Giovinazzinak, aki amellett, hogy tapasztalt, azért is értékes lehet a francia alakulat számára, mivel a Renault számára nagyon fontos az olasz piac, emellett könnyen leigazolható a 28 éves versenyző.
Ezzel együtt az olasz portál azt is hozzáteszi, hogy az Alpine és Ricciardo újabb közös „kalandjára” azért sem lehet túl sok esély, mivel az Alpine nem szeretné megkönnyíteni a McLaren helyzetét, mivel a nézőpontjuk szerint „ellopták” tőlük Piastrit.
A lap szerint a következő időszakban a várakozásé lehet a főszerep, és a várakozások szerint nem érkezik hivatalos bejelentés Ricciardo szerződésének felbontásáról a nyári szünet vége előtt, addig pedig a többi ülés sorsáról sem fogunk többet megtudni.
Legfőbb szponzora terelheti az Alpine felé Ricciardót?
Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.