A költségvetési plafon miatt kétszer is meggondolják a csapatok, kit vesznek fel

A költségvetési plafon minden Forma-1-es csapatra hatással van, így okosan kell megtervezni, kinek mekkora fizetést adnak. Az Aston Martin csapatfőnöke szerint külön kihívás kisakkozni, hogyan maradjanak a plafon alatt anélkül, hogy elveszítenék legjobb mérnökeiket.

Mike Krack, Team Principal, Aston Martin F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Minden kellően ambíciózus mérnök szeretne feljebb jutni a ranglétrán, ezzel együtt pedig vaskosabb fizetést is kapni. Az Aston Martin ezt kihasználva el tudott csalni pár embert a Mercedestől és a Red Bulltól, de ők is falakba ütköztek, ugyanis valahogy egyeztetni kell a költségvetést és azt, hogy hány mérnököt igazolnak.

Maga a csapatfőnök, Mike Krack is elmondta az Auto, Motor und Sportnak adott interjújában, hogy nekik is választaniuk kell, hogy egy tapasztalt mérnököt vagy öt pályakezdőt vegyenek fel: „Erről nagyon is heves viták zajlanak a csapaton belül. Persze, mindig óvatosnak kell lenni, házat az alapoktól kezdve építünk, ezek pedig a pályakezdők.”

Krack szerint ezek az emberek jelentik a jövőt és nagyon gyakran sikerül a munkájukhoz nagyon is értő embereket kifogni: „Nagyon sokat szoktunk erről beszélgetni és nem mindig értünk egyet ebben a kérdésben.”

A luxemburgi külön aggódik amiatt, hogy egyre több mérnök szivárog el a Forma-1-ből olyan iparágakba, ahol többet kereshetnek – ezt Christian Horner is felhozta nemrég. Hogy az FIA kezd-e ebben az ügyben valami, az más kérdés.

Horner: A Red Bull "erősebb lett" az Aston Martinba távozó Fallows nélkül

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Nem a zavaros 2015-ös rendszerhez tértünk vissza
Következő cikk Hamilton megnevezte a legjobb futamát a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország