A Kínai Nagydíj szervezői a verseny elhalasztását kérik

A Kínai Nagydíj lehet a második verseny, amelyet elhalasztanak a 2021-es szezonban, miután a szervezők is próbálnak új időpontot találni a futamuknak.

A scenic view of the Shanghai International Circuit

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Tavaly a Kínai Nagydíj volt az első verseny, amelyet elhalasztottak az éppen kirobbanó koronavírus-járvány miatt, Sanghajt még 12 másik verseny követte tavaly, a szezon legnagyobb részét pedig Európában futották le.

Az F1 már korábban bemutatta a 2021-es 23 versenyes versenynaptárát, de már most kiderült, hogy minden valószínűség szerint a helyi utazási korlátozások és karanténkötelezettségek miatt elhalasztják a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

Alig pár nappal később jöttek az első hírek Kínából is, hogy az április 11-i futam veszélyben lehet, most pedig maguk a szervezők is megerősítették, hogy ha lehet, inkább elhalasztanák a verseny az év második felére.

„Szinte állandóan kapcsolatban vagyunk a Forma-1-gyel videóhívások által” – mondta Yibin Yang, a verseny szervezéséért felelős Juss Event általános igazgatója egy konferencián, ahol a Motorsport.com is részt vett.

Még több F1 hír:

„Annak ellenére, hogy már szokásosan kiadták a versenynaptárat, szerintem továbbra is kétséges, hogy az év első felében meg lehet-e rendezni majd a Forma-1-es versenyt áprilisban.

„Az a célunk, hogy új időpontot kapjunk az év második felében, és már formálisan is kérvényeztük a Kínai Nagydíj elhalasztását az év második felére.”

A Kínai Nagydíj elhalasztásával az eredetileg április 25-re tervezett Vietnámi Nagydíj időpontjával együtt már két időpont válik szabaddá, amelyeket minden valószínűség szerint a 2020-ban már beugrósként bizonyító Imola és Portimao kaphat meg.

A kínai szervezők azonban attól is tartanak, hogy amennyiben az év második felére lazulnak a korlátozások, a nagyobb események feltorlódásával ismét veszélybe kerül a szervezés.

„Az, hogy megrendezhessük a versenyt az év második felében, az függ a városi vezetőség terveitől is. Ha minden nagyobb nemzetközi eseményt az év második felében akarunk megrendezni, az felülmúlhatja a város kapacitását.”

„Egy ilyen esemény sikeres megtartásához sok erőforrásra van szükség, illetve rendőri és egészségügyi szolgáltatásokra. Ha minden esemény az év második felére tolódik, az veszélyeztetheti a város erőforrásait, illetve a marketingérdekek is ütközhetnek.”

Kínában jelenleg minden külföldről érkező embernek 14 napos karantént írnak elő, jelenleg ez a legnagyobb buktatója a Forma-1-es versenyeknek a feszített naptár miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így néz ki Schumacherék svájci luxusvillája – VIDEÓ
Következő cikk 10 felejthetetlen januári F1-es történet - második rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország