Forma-1 Holland Nagydíj

A kétszeres világbajnok lánya lehet az első női pilóta a Forma-1-ben?

Mika Häkkinen fia, Hugo felhagyott az autóversenyzéssel, de lánya, Ella csak most kezd bele, a kétszeres világbajnok szerint pedig kivételes tehetségről van szó, aki akár a Forma-1-ig is juthat.

Mika Hakkinen, arrives at the track with his daughter Aina Julia Hakkinen

A legtöbb autóversenyző karrierje befejezése után gyermekeikre hagyja, hogy kövesse útjukat, néha sikeresen, néha kevésbé. Nico Rosberg például apja 1982-es bajnoki címét követően maga is nyerni tudott a Forma-1-ben 2016-ban, míg Max Verstappen messze felülmúlja apja, Jos eredményeit.

Mindössze négy olyan világbajnok van, akiknek az apja is a Forma-1-ben versenyzett (Damon Hill, Jacques Villeneuve, Nico Rosberg and Max Verstappen), de közülük csak kettő az, akiknek az édesapja is feljutott a motorsport csúcsára.

Mika Häkkinen esetében máshogy alakulhatnak a dolgok. A német RND-nek adott interjújában elárulta, hogy az ő fia, Hugo, hat évnyi go-kartozás után felhagyott a versenyzéssel: „Valahogy túl stresszesnek találta. Iskola, versenyzés, nem tudta őket összeegyeztetni. Talán ha ma vágnánk bele, máshogy csinálnék néhány dolgot vele.”

12 éves lánya, Ella és 9 éves fia, Daniel is örökölte azonban a kétszeres világbajnok motorsport iránti szeretetét, aki elsősorban Ella esetében érez hatalmas lehetőséget: „Nagyon tehetséges, igazán különleges, nagyon, nagyon erős versenyző.”

És hogy eljuthat-e a Forma-1-be? „Nagyon óvatosan kell most fogalmaznom, mert nem akarok nyomást helyezni rá, de a motorsportban ma nagyon nagy az igény a nőkre, ő pedig imád versenyezni, szóval ahogy csak tudom, igyekszem támogatni.”

„Ha el akar jutni odáig, mindent meg kell tennie és nagyon keményen dolgoznia, akkor sikerülhet neki. Persze, nekem van tapasztalatom abban, hogyan készüljek fel mindenre, akár arra, hogy világbajnokságokért kell harcolnom, szóval egy bizonyos fokig már most tudok neki segíteni. Látnunk kell, hogyan fejlődik a továbbiakban.”

Az egykori pilóta azt is elárulta, már első ránézésre látta, hogy a Ferrari rossz lesz idén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még mindig „stabilan” növekszik az F1 nézettsége az Egyesült Államokban
Következő cikk Andretti: Sainz és Leclerc csapdába estek a Ferrarinál, csak egy megoldás van

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország