A kétségbeesett Ron Dennis meg akarta szerezni a Brawn GP adatait

Nick Fry, aki 2009-ben kulcsszerepet játszott a Brawn GP hihetetlen sikertörténetében, könyvet írt a Honda kiszállásával kis híján megszűnő világbajnok csapat történetéről. Fry felidézett különös történetet a McLaren csapatfőnökével, Ron Dennisszel.

megosztás
hozzászólás
A kétségbeesett Ron Dennis meg akarta szerezni a Brawn GP adatait

2009-ben jelentős szabályváltozások érkeztek az F1-be – mint utólag kiderült, a lapokat újraosztották a csapatok között. Az előző két évet domináló McLaren és a Ferrari az év első felét a középmezőnyben töltötte, míg a korábban ott autózó Brawn GP (korábbi Honda) és Red Bull autói rendre a leggyorsabbak között szerepeltek.

Ross Brawn csapata már régóta készült a 2009-es szabályokra, ilyen mértékű dominanciára azonban senki sem számított sem tőlük, sem a Red Bulltól.

Még több F1 hír:

Az első hét versenyből hatot Jenson Button, egyet pedig Sebastian Vettel nyert. A Brawn GP 96 pontjával szemben a Ferrari 20, a McLaren 13 egységet tudott felmutatni – ebből 9 Lewis Hamilton nevéhez fűződött.

A Brawn akkori vezérigazgatója, Nick Fry könyvében (Survive. Drive. Win) elmesélte, hogy a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis váratlan kéréssel fordult felé.

„Azt mondta, szeretne kérni valamit. Autójuk, az MP4-24 szenvedett, pedig a mérnökök szerint jól álltak aerodinamikailag.”

Két évvel korábban a McLarent bűnösnek találták a hírhedt kémbotrányban, miután felhasználták a Ferraritól szerzett adatokat. A csapat elvesztette konstruktőri pontjait, emellett pedig 100 millió dollár kifizetésére kötelezték.

Fry szerint az általa felidézett eset nem mérhető a két évvel korábbihoz: „Csak szerette volna tudni, milyen számokat produkál az autónk a szélcsatornában végzett teszteken.”

A McLaren rendesen megszenvedte az autókat aerodinamikailag csaknem teljesen átalakító szabályváltozásokat, a Brawn GP azonban „jött eggyel” nekik, miután Ron Dennis engedélyezte, hogy a Mercedes rajtuk kívül másnak is szállítson motort.

„Kulcsszerepet játszott azzal, hogy áldását adta arra, hogy használjuk a Mercedes motorjait” – mondta Fry. „Lemondott csapata vétójogáról, holott a McLaren elsődleges partnereként közbeszólhatott volna.”

Dennis végül megnézhette a Brawn GP szélcsatornás adatait, amit Fry emlékei szerint "elképedve" konstatált. 

A Brawn Jenson Button révén a konstruktőri mellett az egyéni világbajnoki címet is behúzta, a McLaren-Mercedes pedig a katasztrofális szezonkezdet után Lewis Hamilton révén két futamgyőzelmet ünnepelhetett. 

Ross Brawn ezúttal épp azt szeretné elkerülni, hogy az új szabályokban kiskapuk legyenek. 

Ajánlott videó:

Schumacher ferraris tesztnapja után: „Az autó nagyban hasonlít a mostaniakra”

Előző cikk

Schumacher ferraris tesztnapja után: „Az autó nagyban hasonlít a mostaniakra”

Következő cikk

Mick Schumacher újra az SF71H volánja mögött (galéria és videó)

Mick Schumacher újra az SF71H volánja mögött (galéria és videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Brawn GP , McLaren
Szerző Dobozy Dávid