A katasztrofális 1987-es Osztrák Nagydíj: hihetetlen

Minden túlzás nélkül ez a hihetetlen kategóriába sorolható, miután a 1987-es osztrák futamot háromszor kellett újraindítani a három különböző rajtbaleset miatt.

A Brabham versenyzője,  Andrea de Cesaris, akit Stefan Johansson (McLaren) követ szorosan

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

A több, mint 30 esztendővel ezelőtti Osztrák Nagydíjat a spielbergi Österreichringen rendezték meg. A közel 6 kilométeres versenypályán olyan nevek állhattak fel a rajtrácsra, mint Piquet, Mansell, Berger, Senna, Prost, Patrese, Arnoux, vagy épp Cesaris.

Az időmérő edzést a brazil Piquet nyerte meg a Williams-Hondával, közvetlen a csapattársa, Mansell előtt. A brit „oroszlán” csupán 0,1 másodperccel volt lassabb, míg a harmadik helyen Berger a Ferrarival már közel 0,9 másodpercet kapott.

Az osztrákot a belga Boutsen követte a Benetton-Forddal, aki majdnem ugyanazt az időt abszolválta, mint a Ferrari versenyzője. Fabi a másik Benettonnal az ötödik helyen már 1,697 másodpercre volt a rajtelsőségtől.

A verseny örökre emlékezetes marad, és nem a Williams-Honda kettősgyőzelmével… Mansell nem mellesleg majdnem 56 másodperccel ért célba a csapattársa előtt, aki második lett. A dobogóra még Fabi állhatott fel, körhátrányban. Pontszerző volt Boutsen, Senna és Prost. A Lotus brazil ezzel 2, míg a McLaren francia pilótája 1 pontot kapott.

És miért maradt emlékezetes? A válasz egészen egyszerű… A futamot a rajtbalesetek miatt nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor kellett újraindítania a versenybíróságnak. Ráadásul nem is kis balesetekről beszélhettünk. Az első és a harmadik rajt között majdnem 2 óra telt el. Ez is bizonyítja azt, hogy mekkora volt a káosz.

A felejthetetlen és legendás osztrák futamról ezen a linken találjátok meg az összefoglaló videót, ami bizonyos szempontból aranyat érhet a rajongók számára, még a fiatalabb generációnak is!

A futam után Piquet 54 ponttal vezette a bajnokságot a 43 pontos honfitársa, Senna előtt, míg a folytatást Mansell a harmadik pozícióból várhatta 39 egységgel a neve mellett. Prost a negyedik helyen 31 pontot tudhatott magáénak, addig Johansson ötödikként már csak 19-et.

A konstruktőrök versenyét pedig a Williams-Honda uralta 93 ponttal az 50 pontos McLaren és a 49 pontos Lotus előtt. A Ferrari csak 17 egységet gyűjtött a 4. helyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher a lángra kapott Ferrariban: hidegvér
Következő cikk Egy elképesztő bukás az 1985-ös Osztrák Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország