A jelenet, amivel Vettel belopta magát a Ferrari rajongóinak a szívébe

Ez volt az a bizonyos gesztus Sebastian Vetteltől, mellyel nagyon sok rajongót állított maga mellé a Ferrarinál. Idén azonban fordulhat a kocka, ha nem nyeri meg a bajnokságot.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Scuderia Ferrarinál messiásként várták Fernando Alonsót, aki 2010-ben és 2012-ben kis híján visszavitte a csúcsra a legendás márkát. A spanyol világbajnoknak nem volt szerencséje, és mindkét alkalommal Vettel babrált ki vele a Red Bullal.

Miután Alonso úgy döntött, hogy idő előtt távozik Maranellóból, teljesülhetett Vettel nagy álma, és aláírhatott a Ferrarihoz. A négyszeres világbajnok nagyon erősen mutatkozott be, és hamar kedvenccé vált.

A 2015-ös Szingapúri Nagydíj több szempontból is emlékezetes volt Vettel és a Ferrari számára. Ez volt az a bizonyos hétvége, amikor a német nemcsak a pole-t, hanem a győzelmet is megszerezte. A 61 körös versenyen azonban mindössze 1,4 másodperccel ért célba Ricciardo előtt, míg a dobogó harmadik fokára Räikkönen állhatott fel.

A Ferrari nagyon boldog volt, és a csapat meg is ünnepelte a sikert az újságírók előtt. Vettel azonban kiszúrta, hogy a táblán csak az ú neve szerepelt, és megkérte az egyik csapattagot, hogy Räikkönen is kerüljön rá a harmadik helyével, jelezvén a tiszteletet a csapattársa felé.

A bizonyos jelenet a 2015-ös Szingapúri Nagydíjról

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel többet kockáztatott volna az időmérőn, de a Ferrari leállította
Következő cikk Videón, ahogy 10 éve Vettel megszerezte az első futamgyőzelmét Monzában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország