A Hondát „több csapat” is megkereste 2026 kapcsán

A Honda elmondta, hogy több istálló is felkereste őket egy potenciális 2026-os együttműködés miatt, miközben a japán gyártó továbbra is azon gondolkozik, hogy folytassa-e F1-es szereplését az új korszakban.

Honda logo on Red Bull Racing RB18

A Honda egyike azon hat gyártónak, akik jelezték, hogy érdekli őket a Forma–1 2026-tól bevezetendő új motorformulája. Mivel azonban a jelenlegi partnereik, a Red Bull és az AlphaTauri a Forddal folytatják majd, így a Hondának most más opciók után kell néznie.

A hétfői napon egy szezon előtti sajtótájékoztatón a Honda Racing Corporation elnöke, Kodzsi Watanabe elmondta, a cég továbbra is „érdeklődve” figyeli a Forma–1 jövőjét, miközben több csapattal is elkezdték a puhatolózó megbeszéléseket.

„A Forma–1 nagy ütemben halad az elektrifikáció felé, miközben a karbonsemlegesség jelenleg a vállalat legnagyobb célja. Úgy véljük, az F1 jövőbeli iránya összhangban van a mi terveinkkel, szóval ezért is döntöttünk úgy, hogy regisztráljuk magunkat motorszállítóként.”

„Miután ez megtörtént, több csapat is felvette velünk a kapcsolatot. Egyelőre most csak azt vizsgáljuk, hogy merre tart minden, és nincs még konkrét döntés arról, hogy ismét csatlakozunk-e a sorozathoz” – tette világossá Watanabe.

„Ami azonban a technológiai fejlődést illeti, az, hogy tudjuk, mindez része lesz a jövőben az F1-nek, sokat fog segíteni nekünk a fejlődésben. Szóval most itt tartunk jelenleg.”

A Honda számára a legreálisabb opciót a McLaren vagy a Williams jelenthetné 2026-tól, hiszen mindketten független istállók, akik nem kapcsolódnak szorosan egyetlen gyártóhoz sem úgy, mint ahogy például a Haas a Ferrarihoz.

A Hondának azonban addig is lesz dolga az F1-ben, hiszen 2025 végéig még a Red Bull-lal működnek együtt, nemsokára pedig kezdetét veszi az új idény a bahreini teszttel, melynek a menetrendje a következőképpen fog kinézni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc első találkozása Schumacherrel: Nagyon kedves volt
Következő cikk Domenicali: Az F1 sosem lesz teljesen elektromos

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország