BRÉKING

A Hondát Monzában brutálisan kikezdte a média – a japánok nem értik, hogy mi a gond…

A Honda Motorsport igazgatója, Yasuhisa Arai elmondta, hogy nem érti a felvetést, hogy neki miért kellene bocsánatot kérnie Buttontól vagy Alonsotól. A média ma délután „brutálisan” kikezdte a japán szakembert.

A japán szakembert a sajtó munkatársai csak arról kérdezgették, hogy mikor akar már lemondani, illetve, hogy miért nem kér bocsánatot a McLaren világbajnokaitól.

A McLaren-Honda ma ismét egy könnyen felejthető időmérő edzést zárt, amikor mind Alonso, mind Button búcsúzni kényszerült már a Q1-ben. Arait meglepte, hogy a média ezek után ma nagyon élesen támadta.

A két világbajnok Arai mellett foglalt helyet a médiaeseményen, és a japán elég dacosan fogadta a bocsánatkérő felszólításokat. Szerinte nincs mit mondani a két pilótának a gyenge motorról…

„Mindig beszélek a versenyzőkkel.” – érkezett Arai rövid válasza.

A sajtó azonban nem hagyta annyiban, és ismét megkérdezték, hogy miért nem kér bocsánatot. „Miért? Miért?” – kérdezett vissza Arai.

Amikor felvetették, hogy talán azért mert Button és Alonso karrierjének egy igen fontos szakaszát teszi tönkre a Honda, akkor Arai már meg is tagadta a válaszadást.

Sőt, a japán szakember elmondta, hogy meggyőződése, a Honda erőforrásai erősebbek, mint a Renault-é, szerinte 25 lóerő az előnyük.

„Szenzorokkal megmértük a lóerőt, és az MGU-K által leadott energiát, és sajnos az egyenesekben ez elég alacsony, és emiatt nem olyan jó a sebességünk.” – mondta a japán.

A média munkatársai erre ismét visszakérdeztek, ugyanis erősen kételkednek ebben a vizsgálatban.

„Nem mondtam, hogy pontosan 25 lóerő, de beszéltem más csapatok mérnökeivel, szóval a szám talán nem különbözik sokban a valóságtól. Jobbak vagyunk a Renault-nál. Azonban nem tudom a pontos számot.”

//

Lehet, hogy Alonso a szíve mélyén kicsit irigykedik?! fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, September 5, 2015

A McLaren szurkolói számára jó hír lehet, hogy Arai elismerte, a Honda már beazonosította a gyenge pontját, és már dolgoznak a 2016-os megoldáson.

„Már megtaláltuk az erőforrásunk gyenge pontját, és már el is kezdtük a fejlesztést a jövő évre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari elnöke: „Soha nem láttam még ilyen eltökéltnek Raikkönent”
Következő cikk Egy hihetetlen és rendkívül szomorú F1-es történet: Úgy lett bajnok, hogy négy futammal a szezon vége előtt meghalt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország